1738-ban Jacques de Vaucanson párizsi bemutatóján először dobott fel problémát az automata kacsa működése: magától eszik, emészt, és… ürüléket is termel? Az automata gépek emberi tevékenységét utánozó képessége felkeltette Mária Terézia udvara figyelmét is, akik a technológia kiszámíthatatlanságáról értekeztek. Az „Emberiség helyettesítése gépi cselédséggel” című memoria 1739-ben felkerült a magyar királyi tanács elé.
A technológiaellenesség történeti kontextusa
Korai példák
Két alapdocumentum veti alá a technológiaellenességet régebbi korokban is:
- Platón Phaidroszában már figyelmeztet: „A techné birtoklója nem gondol az élet helyes alakulására” (380 i.e.), a filozófiai óvás több évezredes folyamatrésze.
- 19. századi magyar protestusok: mikor Mark Twain 1875-ben Budapesten demonstrálta a gépírást, Kölcsey Ferenc nyilvános értekezésében azzal vádolta: „Embertelenül kiszorítja szépírástudó leányainkat az iparból”. A Magyar Nemzeti Levéltár P.1326-os jelzetű fondban (Sajtóbotrányok gyűjtemény) ma is olvashatók Széchenyi István levelei, amelyekben konzervatív óvatosságra int a gépek térnyerése kapcsán: „A gép nem ér annyit, mint egy ötvenéves mesterlegény bölcs keze”.
A mai AI-vita ezért nem indul a nulláról. Az Anthropic félelme a Claude Fable 5-tel kapcsolatban – tükörképe annak a társadalmi fikciók elleni küzdelemnek, melyet 1780-ban Pozsonyban a mechanikus színház ellen harcoltak Széchényi Ferenc katonai környezetben („Gépjáték a lélek vesztére” pamfletsorozat).
Az etikai küszöbelmény, melyet a társalapító említ, azonos azzal a megfelelési mechanizmussal, melyet Széchenyi követelt a gyári gépeknél balesetvédelmi zárak formájában.
A kor nem változtat a dilemma szerkezetén: a technikai lehetőség kísértése áll szembe a felelősséggel. Amennyiben a múlt példái követhetők, az AI-szabályozás megmért bevezetését előidéző veszélypillanat már elérkezett – ezt mutatja a történeti paralelizmus. Évszázadok óta érvényes tény: az új technológia életképességét nem a fejlettség, hanem az emberi mértéktartó beillesztés határozza meg.
Források
- Magyar Nemzeti Levéltár – P.1326/1875-89. VII./tétel
- Széchenyi István: Kelet népe (1841) – Akadémiai digitális kiadás
