Augusztus 20-án, amikor a magyar államiság legősibb ünnepe a Dunán tükröződő tűzijátékok ragyogásával és az egyházi szertartások nyugalmával teljesedik ki, egy másik hagyomány is méltó helyet kap: az állami kitüntetések átadása. Ez az évben is az a pillanat, amikor egy ország megáll egy percre, hogy elismerje azokat, akik tehetségükkel, munkásságukkal és odaadásukkal formálják közös otthonunkat. A díjazottak listája maga a magyar társadalom sokszínűségének tükre: színművészek, tudósok, mérnökök, orvosok és pedagógusok állnak egymás mellett, jelezve, hogy az előrehaladás egyik oszlopa sem nélkülözhető. Kiemelkedik közülük Cserhalmi György, a „nemzet színésze”, akinek öltönyén a Magyar Érdemrend nagykeresztje nem csupán elismerés, hanem egy egész életmű alázatos és mélyen emberi megerősítése. A színpadon és a vásznon megformált alakjai mindig is a magyar történelem és lélek árnyékos-világos rétegeit tárják elénk; kitüntetése ennek a folyamatos, művészi önmegváltó munkának az állami elismerése. Mellette Zsurzs Kati, az örök optimizmus és népi bölcsesség színpadi megtestesítője kapja a lovagkeresztet, emlékeztetve, hogy a népszerűség és a szórakoztatás mélyén is ott lappang az igazi művészet összekötő erő.
Az elismerések sokfélesége valójában egy egységes igazságra mutat rá: a közjót szolgáló tevékenység mindig közösségi cselekedet. Amikor Pongor Ildikó táncol, vagy Rainer M. János a történelembe ás, amikor L. Ritók Nóra pedagógus gyermekeket támogat, vagy Szegedi Andrea professzor gyógyít, ők mind egyetlen, nagyobb test tagjai. Az építész, aki otthonokat tervez, a jogász, aki a jogállamiság kereteit őrzi, a villamosmérnök, aki a jövő energiáit alakítja, és a színész, aki az emberi sorsokat mondja el – mindannyian ugyanazon kultúra és társadalom fenntartásáért dolgoznak. A kitüntetések egyfajta nyilvános köszönet ennek a láthatatlan, de létfontosságú szerződésnek, amely egy nemzetet összeköt.
| Díjazottak | Tevékenység |
|---|---|
| Cserhalmi György | Színész |
| Zsurzs Kati | Színésznő |
| Pongor Ildikó | Táncos |
| Rainer M. János | Történész |
| L. Ritók Nóra | Pedagógus |
| Szegedi Andrea | Professzor |
Ez a gesztus túlmutat a ma esti ünnepségen; ez a magyar társadalom emlékezetének és hálájának megnyilvánulása, amely képes felismerni és megbecsülni a kitartó jelenlétet, a csendesen végzett kiváló munkát. Az államalapítás ünnepén méltán kerül sor erre, hiszen az állam nem csupán intézmények rendszere, hanem – a legnemesebb értelmében – azon emberek szerveződése, akik felelősséget vállalnak egymásért és a jövőért.
- Tehetség és odaadás
- Közösségi cselekedetek
- Hosszú távú elköteleződés
- Kulturális értékek
- Szakterületek sokszínűsége
- Felelősség a jövőért
Ez a hagyományos, méltóságteljes gesztus egyben remény is: arra, hogy az elismertség példája tovább ösztönzi követendő útjainkon.
