A Színművészeti Főiskola archívumában őrzik a kivételes felvételt 1908 nyárvégéről. Egy fiatal Kálmán Imre áll a Zeneakadémia előtt, még nem sejti, hogy a „Csárdáskirálynő” meghatározó alkotása lesz a magyar operettnek. Ez a műfaj nemzeti vagyonunk lett, melynek legfényesebb csillagai a mai napig is a közös emlékezetünk részét képezik.
Az operett igazi ereje abban rejlik, hogy képes megőrizni a magyar színházi hagyományokat. A Magyar Nemzeti Levéltár anyagai rámutatnak, hogy a műfaj közvetítő szerepet játszott a klasszikus magyar nyelv és a népi szórakoztatás között. Például a Vígszínház 1913-as műsorfüzetében szereplő Szirmai Albert-darabok nyelvi világa a kortárs irodalommal állt párhuzamban. Ez nem csupán szórakozás volt, hanem identitástudatot formáló intézmény. A „Marica grófnő” táncos jelenetei több évtizeden keresztül a Budapesti Operettszínház állandó darabjai voltak, bizonyítva a műfaj örök érvényűségét.
Az operettsztárok, mint Honthy Hanna vagy Latabár Kálmán, valójában kulturális intézmények voltak önmagukban. A kortárs sajtó visszaemlékezései szerint fellépésük nemcsak tetszést aratott, hanem nemzeti összetartozást is teremtett a Trianon utáni nehéz időkben. Ők őrizték meg és adták tovább a Kárpát-medencei magyaroknak azt a zenei nyelvet, amely egyértelműen a budapesti színházi kultúrára épült. Ez a folyamatos átadás teszi ma is értékes műfajjá a magyar operettet, amelynek dallamai közös történetünket idézik.
- Hagyományőrzés
- Kulturális identitás
- Szórakoztatás
- Művészi kifejezés
- Történelmi jelentőség
- Közönség összetartása
| Operett Művek | Év | Szerző |
|---|---|---|
| Csárdáskirálynő | 1915 | Kálmán Imre |
| Marica grófnő | 1924 | Kálmán Imre |
| Pál utcai fiúk | 1970 | Szirmai Albert |
| A víg özvegy | 1905 | Franz Lehár |
| Marika | 1935 | A. Görgey |
| Sziámi gyerekkor | 2000 | Borbély S. András |
