A XIX. századi pszichiátria gyakran súlyosbította azokat a traumákat, amelyekért híres magyarok a döblingi intézet falai mögé kerültek. Széchenyi István gróf 1848 utáni lelki válságának hátterét saját, részletes naplófeljegyzései örökítették meg, amelyek a Magyar Tudományos Akadémia gyűjteményében őrződnek. E dokumentumok tárják fel az egykori miniszter mély bűntudatát és világtól való elfordulását, megvilágítva azt a személyes tragédiát, amely egy nemzeti intézmény, az akadémia alapítóját végül idegen földön, zárt falak között érte.
A kor intézményes gyakorlata a bezárás és elszigetelés volt. A Magyar Királyság területén is számos hasonló intézmény működött, melyek eredetileg nem gyógyításra, hanem társadalmi eltávolításra szolgáltak. A bécsi Döbling azonban már enyhébb gyakorlatokat igyekezett követni. Bruno Goergen orvos, az intézet igazgatója elhagyta a láncokat, lehetővé téve a betegek számára a sétálást és enyhébb elfoglaltságokat. Ez a módszer, bár haladónak számított, nem tudott véget vetni az alapvető szenvedésnek. Széchenyi itt, bár állapota javulni látszott, 1860-ban rejtélyes körülmények között halt meg. A hivatalos öngyilkossági jelentés ellenére kortárs források, így bizonyos ápolói feljegyzések is, kétségeket táplálnak a halál pontos okával kapcsolatban.
A döblingi sors nem volt egyedülálló. Szemmelweis Ignác, a gyermekágyi láz okának felfedezője, szintén itt végezte. Az orvostársadalom által elutasított tudós már betegsége, egy szifiliszfertőzés következtében volt gyengélkedő, amikor 1865-ben befogadták. Halálát egy feltételezhetően ápolói brutalitásból eredő, elfertőződött seb okozta, így pont a vérmérgezésbe halt bele, mely ellen élete munkája szólt. Gulácsy Lajos festőművész élete utolsó évtizedeit a budapesti Angyalföldi Elmegyógyintézetben töltötte, míg Munkácsy Mihályt a szifilisz késői szövődményei vitték egy németországi intézetbe.
- Széchenyi István gróf
- Szemmelweis Ignác
- Gulácsy Lajos
- Munkácsy Mihály
- Bruno Goergen orvos
- Magyar Tudományos Akadémia
E tragédiák tükrében a magyar szellemi élet kiemelkedő egyéniségeinek sorsa összefonódik az elmegyógyintézetek történetével. Ezek az intézmények, kezdetben a büntetés helyszínei, csak igen lassan váltak a gyógyítás színtereivé. A történeti emlékezet számára azonban nemcsak a szenvedés, hanem az ezen zsenik alkotó ereje és az őket ért igazságtalanság megőrzése a fontos.
| Név | Szerep | Halál oka | Intézet |
|---|---|---|---|
| Széchenyi István | Miniszter | Rejtélyes | Döbling |
| Szemmelweis Ignác | Tudós | Elfertőződött seb | Döbling |
| Gulácsy Lajos | Festőművész | – | Angyalföldi Elmegyógyintézet |
| Munkácsy Mihály | Képzőművész | Szifilisz szövődményei | Németországi intézet |
| Bruno Goergen | Orvos | – | Döbling |
| Magyar Tudományos Akadémia | Intézmény | – | – |
Az intézményes történelem tanulsága itt a humánum iránti folyamatos küzdelem, és az, hogy a múlt sötét lapjait ismerve becsüljük meg a személyiség és az elme méltóságáért folytatott mai küzdelmeket.
