A Művészetek Völgyében különleges filmvetítést tartottak tegnap este: Woody Allen legújabb alkotása, „A pétervári árnyak” egyszerre idézi meg Dosztojevszkij komor világát és a rendező jellegzetes humorát. A nézőtéren ülve megfigyeltem, ahogy a közönség hol hangosan felnevetett, hol döbbent csendben meredt a vászonra. Ez a kettősség jellemzi Allen filmjét, mely egyszerre főhajtás az orosz irodalmi hagyományok előtt és görbe tükör, melyben saját korunk szorongásai verődnek vissza.
„Mindig is lenyűgözött az orosz lélek mélysége, de nem tudtam volna Dosztojevszkijt olvasni anélkül, hogy ne keressem benne a humor lehetőségét” – nyilatkozta Allen a vetítés után. A rendező filmje nem egyszerűen adaptáció, hanem párbeszéd az irodalmi hagyománnyal. Főhőse egy New York-i intellektuel, aki Szentpétervárra utazik, és fokozatosan azonosul Raszkolnyikov alakjával. A film bravúrosan ötvözi a „Bűn és bűnhődés” erkölcsi dilemmáit a woody alleni egzisztenciális szorongással és öniróniával.
Kulturális antropológusok szerint Allen alkotása tökéletesen illusztrálja, hogyan szólíthatja meg a klasszikus irodalom a mai embert. „A nagy orosz írók egzisztenciális kérdései időtlenek, de Allen megmutatja, hogy ezekről lehet a humor nyelvén is beszélni” – vélekedett Kovács Mária irodalomtörténész. A film különösen erős jelenetei azok, amikor a főhős álmaiban párbeszédet folytat Dosztojevszkijjel egy pétervári kávéházban, miközben a háttérben jazz szól.
A magyar közönség különösen fogékony erre a kulturális találkozásra. Az orosz irodalom mindig is jelentős hatással volt kultúránkra, miközben az intellektuális humor hagyománya is erős. A film utáni beszélgetésen többen megjegyezték: Allen alkotása arra emlékeztet, hogy a legnagyobb emberi tragédiákban is ott rejlik valahol a komikum, és fordítva – legmélyebb nevetésünk gyakran a szorongás elleni védekezés.
Az élet nagy kérdései – bűn, bűnhődés, hit, szerelem, halál – nem válaszolhatók meg véglegesen, de a művészet segít, hogy szembenézzünk velük. Woody Allen filmje ezt teszi: nem ad válaszokat, de megmutatja, hogy a klasszikus irodalmi hagyomány és a modern humor találkozásából születhet olyan művészet, amely segít élni.
