UNESCO szellemi kulturális örökség 2025: Mit tanulhatunk a pizzától és a jódlitól?

Márton Farkas
Szerző
Márton Farkas
Kulturális újságíró, aki a hagyomány, család és egyház szerepét vizsgálja a mai Magyarországon. Interjúk, kritikák és esszék révén hidat épít múlt és jelen között.
2 perces olvasmány

A Szent Márton-napi felvonulások fényei idén különös ragyogással töltötték meg a budapesti utcákat. Miközben gyermekek százai vonultak lampionokkal, a közösség nemcsak egy egyszerű néphagyományt ünnepelt, hanem valami mélyebbet: a kulturális folytonosság élő láncolatát. Az UNESCO szellemi kulturális örökség listája éppen ezt a folytonosságot hivatott védeni, és 2025-ben újabb kincsekkel gazdagodott.

A nápolyi pizza készítése, amely 2017-ben került a listára, azóta világszerte reneszánszát éli – nem véletlen, hogy idén a Kárpát-medencében is egyre több hagyományőrző pizzéria nyílik, melyek a helyi alapanyagokat ötvözik az olasz technikával. „A hagyomány sosem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása,” nyilatkozta Kovács István, a Hagyományok Háza kutatója, aki szerint a kulturális örökség csak akkor marad élő, ha képes alkalmazkodni.

Az alpesi jódli, amely szintén szerepel az UNESCO listáján, látszólag távol áll tőlünk, mégis párhuzamot mutat a magyar pásztorénekekkel. Míg az egyik hegyi legelőkön, a másik pusztai környezetben született, de mindkettő az ember és természet ősi párbeszédéből fakad. Az örökség nem csupán megőrzendő régiség, hanem életteli inspiráció – ezt bizonyítja, hogy a budapesti Zeneakadémián nemrég kortárs zeneszerzők dolgozták fel népdalaink és az alpesi jódli motívumait közös hangzássá.

Különösen figyelemreméltó, hogy az idei listán hangsúlyosan megjelennek a kézművességhez kapcsolódó tudásformák. A magyar csipkeverés, bár hivatalosan már 2010 óta védett, most új kapcsolatrendszerbe kerül a szlovák és lengyel csipkekészítési technikákkal közös nevezőre hozva. Ez a regionális szemlélet mutatja, hogy a kultúra nem ismer határokat, miközben megőrzi a helyi sajátosságokat.

Mindez arra emlékeztet bennünket, hogy kulturális örökségünk nem múzeumi tárgy, hanem élő gyakorlat, amely csak a közösségben nyeri el értelmét. Ahogy a Szent Márton-napi lámpások fénye összekötötte a különböző generációkat, úgy fűzi egybe a hagyomány a múltat a jelennel – de csak akkor, ha mindannyian részt veszünk a láng továbbadásában.

Cikk megosztása
Követés:
Kulturális újságíró, aki a hagyomány, család és egyház szerepét vizsgálja a mai Magyarországon. Interjúk, kritikák és esszék révén hidat épít múlt és jelen között.
Nincs hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük