1786 február 28-án hunyt el Bécsben Pray György jezsuita történész, a magyar őstörténet-kutatás úttörője, aki a Pray-kódex felfedezőjeként írta be nevét a tudománytörténetbe. A Magyar Országos Levéltárban őrzött dokumentumok tanúsága szerint Pray munkássága példaértékű a forráskritikai módszertan alkalmazásában. Tudományos hagyatéka ma is alapvető kiindulópontja a Kárpát-medencei múlt megismerésének.
Pray György 1723-ban született Pozsonyszerdahelyen, s a jezsuita rendbe lépve kiemelkedő tudományos pályát futott be. A bécsi egyetemi könyvtárban végzett kutatásai során bukkant rá arra a XII. századi kódexre, amely azóta róla kapta nevét. Ez a latin nyelvű imádságoskönyv tartalmazza a legkorábbi összefüggő magyar nyelvű szöveget, a Halotti Beszédet. Pray felismerte e lelet rendkívüli jelentőségét: bebizonyította, hogy a magyar nyelv írásbelisége sokkal régebbi, mint ahogy azt korábban feltételezték. Főműve, az Annales Veteres Hunnorum, Avarorum et Hungarorum öt kötetben dolgozta fel a magyar nép történetét a honfoglalásig. Módszertana forradalmi volt: elsőként alkalmazta következetesen a forráskritikát, megkülönböztetve a hiteles okleveleket a hamisítványoktól. Intézményi öröksége is figyelemre méltó – a nagyszombati egyetemen folytatott oktatómunkája révén nemzedékek történészkutatói kaptak alapos képzést. Az archontológiai kutatások terén végzett munkája megalapozta a magyar tisztségviselők névsorainak rendszerezését.
Pray György életműve rámutat: a történettudomány alapja a forráskritikai megalapozottság, az intézményi emlékezet folytonossága. Mai történészeink számára öröksége azt az üzenetet hordozza, hogy a múlt megismerése nem nosztalgia, hanem szigorú tudományos munka. A Kárpát-medence kulturális öröksége ilyen szilárd alapokon nyugvó kutatást érdemel és igényel.
