A torinói székesegyházban őrzött lepel több mint hat évszázada a keresztény hit egyik legvitatottabb ereklyéje, amelyen egy keresztre feszített férfi homályos képmása látható. A 436×110 centiméteres lenvászon eredetét és keletkezésének körülményeit máig homály fedi, noha modern tudományos vizsgálatok sorozata próbálta feltárni titkait. Az Olasz Nemzeti Atomenergia-ügynökség kutatói az elmúlt években olyan kísérleteket végeztek, amelyek szerint a képmás létrejöttéhez olyan energiamennyiség kellett volna, amely meghaladja emberi technológiai lehetőségeinket.
Paolo Di Lazzaro fizikus és kutatócsoportja rendkívül erős ultraibolya lézersugarakkal próbálta reprodukálni a vásznon látható képet. A kísérletek során sikerült halvány, sárgás elszíneződéseket létrehozniuk a lenrostok felszínén, hasonlókat a lepel képmásához, azonban számításaik szerint egy teljes emberi alak kialakításához több tízezer milliárd wattnyi energia szükséges egyetlen elképzelhetetlenül rövid pillanat alatt. „Ilyen teljesítmény egyszerűen nem létezik a Földön” – fogalmazott Di Lazzaro a kutatási eredmények publikálásakor. A vizsgálatok azt mutatták, hogy csak a vászon legfelső rostjai módosultak kémiailag, festék, tinta vagy bármilyen pigment nélkül, és ha az energiahatás hajszálnyival tovább tartott volna, a len megégett volna.
Az archivált dokumentumok szerint a lepel első hiteles említése 1353-ból származik, amikor Geoffroy de Charny francia lovag tulajdonaként jelent meg Lirey-ben. Az 1532-es chambéry-i kápolnatűz után Torinóba került, ahol a Savoyai-ház tulajdonaként őrizték egészen 1983-ig, amikor Umberto volt olasz király végrendeletében a Szentszékre hagyta. Az 1988-as radiokarbonos kormeghatározás szerint a vászon 1260 és 1390 közé tehető, ám ezt az eredményt későbbi kutatások vitatták, mivel a vizsgált minta feltehetően a középkori tűzjavítás szálait tartalmazta. A Magyar Országos Levéltár középkori zarándoklatokra vonatkozó iratai is említik a lepelt, mint a legfontosabb európai zarándokhelyek egyikét.
A torinói lepel arra emlékeztet bennünket, hogy a hit és a tudomány kérdései nem mindig zárják ki egymást, hanem együttformálhatják történelmi emlékezetünket és identitásunkat. A kutatások folytatódnak, s talán sosem kapunk végleges választ minden kérdésre, ám éppen ez a rejtély őrzi elevenen a keresztény örökség jelentőségét Európa történelmi tudatában.
