Az ősz utolsó hónapjában különleges égi jelenség vonja magára figyelmünket. A novemberi szuperhold – amikor a Hold a szokásosnál közelebb kerül a Földhöz – nem csupán csillagászati esemény, hanem alkalom a belső elcsendesedésre is. A Hód havában, ahogy elődeink nevezték november hónapot, az égi fény különös erővel hatol be a rövidülő nappalok sötétjébe. A budapesti Normafánál tegnap este több százan gyűltek össze, hogy közösen szemléljék az égi tüneményt.
„A Hold mindig is jelkép volt a magyar néphagyományban – az állandó változás és megújulás szimbóluma,” magyarázza Kovács Márta néprajzkutató, aki rendszeresen tart előadásokat a csillagos ég népi hiedelmeiről. A néphagyományban a telihold ideje különös jelentőséggel bírt: ekkor vetettek, hogy bőséges legyen a termés, ekkor vágtak hajat, hogy dúsan nőjön, és ekkor indították a fontos vállalkozásokat. De talán a legfontosabb, hogy a telihold fénye bevilágított a lélek rejtett zugaiba is.
A modern városi életben elveszítjük a kapcsolatot az égbolttal. A fényszennyezés miatt alig láthatók a csillagok, és hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy részei vagyunk egy nagyobb rendnek. A szuperhold azonban olyan jelenség, amely áttöri a város mesterséges fényburkát, és emlékeztet bennünket az univerzum fenségére. Nem véletlen, hogy egyre több közösségi holdnéző eseményt szerveznek országszerte – a Balaton partján, a budai hegyekben vagy éppen a Hortobágy síkságán.
A Magyar Csillagászati Egyesület adatai szerint a novemberi szuperhold mintegy 14%-kal tűnik nagyobbnak az átlagos teliholdnál. De a jelenség igazi értéke nem a mérhető adatokban rejlik. „Amikor felnézünk az égre, ugyanazt a fényt látjuk, amit őseink is láttak ezer éven át,” mondja Fehér János atya, aki a természet és a szakralitás kapcsolatáról is gyakran beszél híveinek.
A hagyományos közösségekben a Hold ciklusai az idő múlásának természetes mércéjét adták. Ma, amikor az órák és naptárak diktálják életünk ritmusát, különösen fontos visszatalálnunk ehhez az ősi rendhez. A szuperhold nemcsak látványosság, hanem lehetőség is: alkalom arra, hogy kilépjünk a hétköznapok rohanásából, és átadjuk magunkat a szemlélődésnek.
Ahogy a Hold fénye megcsillan a Duna vizén, talán mi is megpillanthatjuk benne saját lelkünk tükörképét – és megláthatjuk azt, ami valóban lényeges.
