A Szent Márton-templom harangjai lassan elütik az éjfélt Budaörsön, miközben az óév utolsó pillanatait ünneplő tömeg várakozásteljesen emeli poharát. Koczka Erzsébet néprajzkutató szerint a szilveszteri szokásaink évszázados hagyományokban gyökereznek: „Ami ma pusztán vidám mulatságnak tűnik, abban őseink mélyebb értelmet találtak – szerencsét, bőséget, egészséget kívántak varázsolni az új évre.”
Ahogy 2025 végéhez közeledünk, érdemes szemügyre venni, hogyan búcsúztatják az óévet a világ különböző tájain. Spanyolországban továbbra is él a szokás, hogy az éjféli harangszóra tizenkét szem szőlőt fogyasztanak el – minden hónapra egyet, szerencsét hozva az új év minden szakaszára. Dániában pedig megmaradt a különös hagyomány, hogy használt tányérokat törnek barátaik ajtaja előtt – minél több a cserép, annál több baráttal áldott meg az illető.
A Kárpát-medencében a lencsefogyasztás ősi hagyománya évszázadok óta tartja magát. „A lencse apró, kerek formája a pénzérmékre emlékeztet, ezért anyagi gyarapodást jelképez” – magyarázza Tóth János néprajzkutató a Hagyományok Háza munkatársa. Érdekes módon Kelet-Magyarországon máig él a hiedelem, hogy szilveszterkor nem szabad szárnyast enni, mert „elkaparja” a szerencsét.
Japánban az év utolsó napján 108-szor kongatják meg a templomi harangokat, hogy megtisztítsák a lelket az emberi vágyak okozta 108 szenvedéstől. Ecuadorban pedig a családok szalmából készült bábukat égetnek el, melyek az óév gondjait, bajait jelképezik – így tiszta lappal kezdhetik az újévet.
A szilveszteri népszokások – legyen szó lencseevésről, malacfigurák ajándékozásáról vagy a közös éneklésről – mind ugyanazt a mély emberi vágyat tükrözik: reménnyel tekinteni a jövő felé. Ezek a hagyományok túlmutatnak önmagukon – közösséget teremtenek, folytonosságot biztosítanak, és azt az érzést keltik, hogy sorsunk alakításában nekünk is szerepünk van. Míg az idő kereke forog, és 2025 átadja helyét 2026-nak, érdemes megfontolni, hogy régi szokásaink hogyan segíthetnek megélni az idő múlását és az újrakezdés örömét.
