Széll Kálmán tér korcsolyapálya története – így szórakoztak őseink

Bálint Székely
Szerző
Bálint Székely
Történész végzettséggel, a Kárpát-medence intézménytörténetét és térképeit kutatja. Írásaiban a „Nagymagyarország” emlékezetét forrásokkal és archív anyagokkal teszi közérthetővé.
2 perces olvasmány

A mai nyüzsgő Széll Kálmán tér, ahol naponta ezrek sietnek át, egykor a budapesti téli szórakozás fontos helyszíne volt. Az 1890-es évektől egészen az 1930-as évekig a korabeli Budapesti Korcsolyázó Egylet működtetett itt jégpályát, amely a Széna tér (a tér korábbi neve) nyugati részén terült el. A Magyar Országos Levéltár dokumentumai szerint a pálya különösen az 1900-as évek elején élte virágkorát, amikor a főváros középosztálya és arisztokráciája egyaránt látogatta.

A korcsolyapálya nem csupán sportolási lehetőséget biztosított, hanem társasági eseménynek is számított. Az 1908-as Budapest Útmutatóból tudjuk, hogy téli estéken lampionokkal világították ki a területet, és gyakran zenekari kíséret mellett korcsolyázhattak a látogatók. A korabeli sajtóban, különösen a Budapesti Hírlap hasábjain rendszeresen jelentek meg hírek a jégpályán rendezett versenyekről és jégünnepélyekről. A Budapesti Történeti Múzeum fotótárában őrzött felvételek tanúsága szerint a hölgyek hosszú szoknyában, a férfiak öltönyben vagy egyenruhában siklottak a jégen.

A pálya működtetése összetett feladatot jelentett. A Fővárosi Közmunkák Tanácsának 1912-es jelentése említi, hogy a területet speciális módszerrel készítették elő: ősszel a talajt tömörítették, majd fagypont alatti hőmérsékletnél vékony rétegekben vizet permeteztek rá. A jégfelület karbantartását naponta végezték, különösen nagyobb havazások után. A korcsolyapálya fokozatosan veszített népszerűségéből az 1920-as évektől, részben a Városligeti Műjégpálya kiépülése miatt, részben pedig a terület közlekedési csomóponttá alakulásával.

A mai Széll Kálmán tér átalakításai során ez a régi városi hagyomány teljesen eltűnt. A korcsolyapálya egykori léte mégis fontos emlék, amely rávilágít, hogyan változott a főváros közösségi tereinek használata az elmúlt évszázadban. A nyüzsgő közlekedési csomópont alatt valójában egy olyan városi múlt rejtőzik, amikor a köztereket sokkal inkább a közösségi kikapcsolódás, a társas érintkezés és a szabadidő kulturált eltöltése határozta meg, nem pedig a folytonos sietség és áthaladás.

Cikk megosztása
Követés:
Történész végzettséggel, a Kárpát-medence intézménytörténetét és térképeit kutatja. Írásaiban a „Nagymagyarország” emlékezetét forrásokkal és archív anyagokkal teszi közérthetővé.
Nincs hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük