Az adventi vásárok hagyománya a magyar városokban hosszú évszázadokra tekint vissza. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gyűjteményében őrzött 1840-es datálású dokumentumok szerint már a reformkorban is jelentős ünnepi kirakodóvásárok zajlottak a nagyobb városokban, ahol a kézművesek, mesteremberek kínálták portékáikat az ünnepre készülődő polgároknak. Különösen Pozsony, Kassa és Pest-Buda vásárai vonzottak látogatókat a környező településekről is.
A XIX. századi adventi vásárok karakterét alapvetően meghatározta kettős jellegük: egyszerre szolgáltak gyakorlati célt – az ünnepi előkészületek részeként – és spirituális, közösségi élményt. Az Országos Széchényi Könyvtár Képgyűjteményében található korabeli metszetek tanúsága szerint a vásárok központi elemét képezték a betlehemi jelenetet ábrázoló figurák, mécsesek, gyertyák árusai. A Magyar Néprajzi Múzeum adattárában fennmaradt visszaemlékezések alapján a falvakban utazó árusok jártak, akik a városokban beszerzett árukat kínálták eladásra, míg a módosabb családok maguk utaztak be a közeli városokba vásárolni.
A Kárpát-medence különböző régiói sajátos adventi szokásokkal gazdagították a vásárok hangulatát. Erdélyben például az adventi koszorúk mellett faragott fakalendáriumokat is árultak, amelyeken a karácsonyi visszaszámlálás napjait lehetett követni. A felvidéki városokban a mézeskalácsos mesterek különleges, helyi motívumokkal díszített alkotásai váltak keresetté. „Az adventi vásár nem csupán a karácsonyi készülődés alkalma volt, hanem a közösségi összetartozás megélésének fontos színtere is” – írta Bálint Sándor néprajzkutató az 1938-ban megjelent „Népünk ünnepei” című művében.
A két világháború között már fényképeken is dokumentált vásárok képei azt mutatják, hogy az árusok fapavilonokban kínálták portékáikat, és az esti órákban már villanyvilágítás mellett folytatódott a vásári forgatag. Az 1930-as évekből származó budapesti fényképek tanúsága szerint a Vörösmarty téren már akkor is nagyszabású ünnepi vásárt rendeztek, bár a mai fényűző kivilágítás és a külföldi mintára meghonosodott forraltbor-kultúra még ismeretlen volt.
A régi adventi vásárok emléke arra figyelmeztet bennünket, hogy az ünnepre való készülődés egykor elsősorban lelki felkészülést jelentett. A Kárpát-medence magyarsága számára az adventi időszak vásárai nemcsak a vásárlás alkalmai voltak, hanem a közösségi összetartozás, a hagyományok továbbörökítésének fontos állomásai is. Talán épp ez a szellemi örökség az, amit a mai, gyakran túlságosan is kommercializált adventi vásároknak érdemes lenne újra felfedezniük.
