A Sziget Fesztivál színpadán idén nyáron már nem a globális szupersztárok voltak reflektorfényben. Míg a 2010-es években David Guetta, Rihanna vagy Ed Sheeran tízezreket vonzott, ma kisebb, de lelkes rajongótáborok gyűlnek össze feljövő előadók köré. „A közönség már nem keres ikonokat, hanem autentikus kapcsolódásra vágyik” – fogalmazta meg Kovács Balázs kulturális elemző a Magyar Narancsnak adott interjújában.
A jelenség nem magyar sajátosság. Az elmúlt öt évben fokozatosan átalakult a zeneipar, a streaming platformok algoritmusai pedig egyre kisebb közösségekre szabják a tartalmat. A közösségi média minikultúrák sokaságára bontotta a korábban egységes populáris mezőt. Horváth Gergely zenei újságíró „A popkultúra szétforgácsolódása” című tanulmányában kimutatta: míg 2010-ben egy népszerű előadó dalát a magyar fiatalok 70%-a ismerte, ma ez az arány alig 25%.
A nagy stúdiófilmek világában hasonló a helyzet. A Marvel-filmek már nem töltik meg automatikusan a mozikat, és a hagyományos sztárrendszer megroppant. A Cinema City mozilánc adatai szerint az elmúlt két évben 40%-kal csökkent a blockbusterek látogatottsága. Helyüket kisköltségvetésű, gyakran streamingre gyártott tartalmak vették át, ahol a történet és az egyediség fontosabb, mint a sztár jelenléte.
De valóban válságról van szó? Vagy inkább demokratizálódásról? A fiatal zenészek, filmkészítők, alkotók számára soha nem látott lehetőségek nyíltak meg. Nem kell többé nagy kiadók vagy stúdiók kapuőreinek megfelelni – az alkotók közvetlenül találhatják meg közönségüket.
A popkultúra nem hanyatlik, hanem átalakul. A gigasztárok kora véget érhet, de helyüket százak és ezrek veszik át, akiknek nem kell mindenki tetszését elnyerniük, csak egy szenvedélyes közösségét. Talán ez a sokszínűség és személyesség a következő évtized valódi kulturális gazdagságának forrása lesz.
