A Szent István Bazilika tömött padsorai között ülve valami különleges történt: Pély Barna hangja megtöltötte a szakrális teret, miközben az „Idő múlása” című új dalát énekelte jubileumi koncertjén. Az ötvenedik születésnapját ünneplő művész nem egyszerű gálaműsort adott, hanem valódi zarándoklatot a magyar könnyűzene elmúlt évtizedeinek ösvényein, megmutatva, hogyan érlelődik borrá a múló idő.
„Nem számoltam az éveket, csak énekeltem, amit a szívem diktált, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy fél évszázad van mögöttem,” vallotta be a művész a koncert után adott interjúban. A United egykori frontembere, aki ma már sokkal több mint popsztár, különleges módon fogta össze pályafutásának állomásait. Ezen az estén nem csak a slágerek szólaltak meg, hanem a személyes vallomások is – a dalok között mesélt gyermekkoráról a nyolcvanas évek Magyarországán, az első gitárjáról, amit édesapjától kapott, és azokról az éjszakákról, amikor a rendszerváltás idején kis klubokban kezdett zenélni.
A közönség soraiban ott ült a magyar kulturális élet számos képviselője, de ami igazán megható volt: három generáció együtt énekelte a dalokat. Nagyszülők, akik a kezdetektől követték pályáját, szülők, akik a United slágereivel nőttek fel, és gyermekek, akik a The Voice műsorából ismerték meg a karakteres hangú előadót. Pély dalai úgy kötik össze a különböző korosztályokat, mint ahogy a hagyomány és megújulás kapcsolódik össze munkásságában.
„A zene nem csupán szórakoztatás – mondja a zenész –, hanem a kulturális folytonosság része. Amikor ma egy tizenéves meghallja a régi dalaimat, ugyanazt az érzést kaphatja, amit én kaptam, amikor először hallottam Cseh Tamást vagy Hobót.” Ez a kulturális örökséghez való tudatos viszonyulás teszi Pély jubileumát többé, mint egyszerű évfordulóvá – egy nemzedékek közötti párbeszéd pillanatává válik.
Az idő múlása nem csak a ráncokban mérhető, hanem a bölcsességben és a megértésben is. Pély Barna jubileumi koncertje megmutatta: a hiteles művészet képes hidat verni múlt és jelen között, képes a hagyományból táplálkozva valami időtállót teremteni. Az ötvenéves művész nem lezárta, hanem újraértelmezte pályafutását – és ezzel mindannyiunknak tükröt tartott arról, hogyan őrizhetjük meg gyökereinket a gyorsan változó világban.
