A vasárnapi misék után gyakran látom, ahogy családok sétálnak el a templom előtt, kéz a kézben, miközben telefonjaikat görgetik. Ez a kép tökéletesen szemlélteti korunk párkapcsolati paradoxonát: fizikailag közel vagyunk egymáshoz, lelkileg mégis távolodunk. Nemrég a budapesti Párkapcsolati Hét rendezvényén beszélgettem Kovács Mária családterapeutával, aki szerint 2025-ben három alapvető mintázat veszélyezteti különösen kapcsolatainkat.
„A digitális eszközök használata nem önmagában probléma, hanem amikor az intimitás helyettesítőjévé válik,” magyarázta Kovács. A Magyar Családterápiás Egyesület kutatása szerint a párok naponta átlagosan négy órát töltenek képernyők előtt, miközben a kizárólag egymásra fordított minőségi idő alig éri el a húsz percet. A második jellemző hiba a kimondatlan elvárások csapdája. Generációnk hajlamos azt feltételezni, hogy partnerünknek magától kell értenie szükségleteinket. Ez a romantikus filmekből táplálkozó tévhit valójában az őszinte kommunikáció hiányát leplezi. A harmadik, talán legmélyebb probléma az intimitástól való félelem, amely gyakran családi mintákból ered.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem legfrissebb párkapcsolati kutatása szerint azok a párok, akik hetente legalább egyszer „digitális detoxot” tartanak és ezt az időt beszélgetéssel töltik, 62%-kal nagyobb elégedettségről számolnak be. Az eredmények arra utalnak, hogy nem feltétlenül több időre, hanem tudatosabb jelenlétre van szükségünk. Szent II. János Pál pápa tanítása a test teológiájáról éppen erre emlékeztet: a valódi intimitás a teljes emberség – test, lélek és szellem – ajándékozását jelenti.
Hogyan építhetünk mélyebb kapcsolatokat ebben a felgyorsult világban? Talán azzal kezdhetjük, hogy letesszük telefonjainkat, amikor hazaérünk, és tekintetet, figyelmet ajándékozunk egymásnak. A hagyomány és modernitás találkozása nem ellentét, hanem lehetőség – éppen úgy, ahogy az egyház is évszázadok óta őrzi az alapértékeket, miközben új formákban szólítja meg a kor emberét.
