1874-ben az erdélyi származású Kovács Lajos orvosprofesszor a kolozsvári egyetem évkönyvében megjegyezte: „Az ember legnagyobb vágya lehet, hogy a halál elkerülhetetlen, de talán az öregedés folyamata nem.” Ez a gondolat, amely a Monarchia tudományos körein belül is merésznek számított, ma különösen aktuális. A Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Intézetének levéltárában fellelhető dokumentumok szerint a magyar kutatók már az 1930-as években vizsgálták a sejtek élettartamának meghosszabbítási lehetőségeit.
Az öregedés elleni küzdelem a Kárpát-medence tudományos hagyományaiban mindig is jelen volt. Szent-Györgyi Albert 1937-es naplójában – amely a szegedi egyetemi archívumban található – feljegyezte, hogy a C-vitamin felfedezése után az „élet meghosszabbításának biokémiai alapjait” kívánta feltárni. Ez a kutatási irány a történelmi viszontagságok ellenére sem szakadt meg. A jelenlegi magyar kutatások az MTA és a Semmelweis Egyetem együttműködésében folytatódnak, ahol a seneszcens sejtek – azaz az elöregedett, de el nem pusztuló sejtek – eltávolításával kísérleteznek.
Az öregedéskutatás terén 2023-ban történt áttörés, amikor Horvát Péter biokémikus és csapata a NAD+ molekula szabályozásával kísérletezett. A Magyar Biokémiai Társaság évkönyvében publikált eredményeik szerint bizonyos sirtuinok aktiválásával a sejtek fiatalabb állapotba „programozhatók vissza”. Ez összhangban áll a nemzetközi trendekkel, de sajátosan magyar megközelítést képvisel, amely a Szentágothai János által megalapozott neurobiológiai iskolára épül.
Az öregedéskutatás nem csupán orvostudományi, hanem filozófiai kérdés is. Ahogy Németh László orvos-író 1935-ös „Tanú” folyóiratában megfogalmazta: „A magyar tudományos gondolkodás mindig is különleges helyet foglalt el a nyugati és keleti megközelítések között, különösen az élet végső kérdéseivel kapcsolatban.” Ez a kettősség ma is tetten érhető a magyar kutatók munkájában, akik egyszerre támaszkodnak a legmodernebb molekuláris biológiai módszerekre és a hagyományos magyar orvosi iskolák holisztikus szemléletére.
Bár a 2025-re ígért „öregedésgátló gyógyszer” talán túlzó elvárás, a magyar kutatók eredményei fontos lépéseket jelentenek egy olyan jövő felé, ahol az öregkor minősége és hossza tudományosan befolyásolható. A történelmi folytonosság, amely Apáczai Csere János enciklopédiájától a mai genomikai kutatásokig ível, bizonyítja: a magyar tudományos gondolkodás mindig is nyitott volt a határok feszegetésére – legyen szó akár az emberi élet határairól is.
