A miniszterelnök a nagyhét közepén vallott hitéről, a keresztény politizálás felelősségéről és az európai kereszténység helyzetéről a Szent István Intézet vezetőjével folytatott beszélgetésben. Orbán Viktor kiemelte: ritka pillanatban vagyunk, amikor a nagyhét és a kampányhajrá egybeesik. A keresztény politikus számára különös kihívást jelent, hogy a legfontosabb napokban meg kell állnia.
A kormányfő húzta meg a határt: nagycsütörtökig még belefért az országjárás szombathelyi állomása, utána viszont az elcsendesedés és az ima következett. Ez nem kompromisszum, hanem egyértelmű döntés a hit és a felelősség között. A miniszterelnök osztja XVI. Benedek pápa tanítását: a politikában is a jó és rossz megkülönböztetése a lényeg. Ebben a keresztényeknek előnyük van a liberális felfogással szemben, amely nem ismeri el ezt a felosztást. A keresztények hitük tanítását követhetik, amely eligazítja őket a kérdésben. Az európai politikában azonban épp erről nem szabad beszélni. A keresztény megközelítést korlátozzák az online felületek, nyugat-európai politikusok elutasítják a témát. Ez nem vita kérdése, hanem tény: hallgatás van ott, ahol párbeszédnek kellene lennie.
Az imádság szerepéről egyszerűen fogalmazott: nem csak döntések előtt kell, hanem rendszeresen, megvan annak helye és ideje. Szent II. János Pál pápától kapott kitüntetéséről szóló legenda szerint a szentatya azt mondta: nem azért kapja, ami tett, hanem azért, amit tenni fog. A miniszterelnök mindig így tekintett erre és általában az életére: nem visszafele kell nézni, bár tapasztalatokért néha érdemes megállni. A lényeg mégis az, ami előttünk van. Az állam és egyház viszonyáról világosan fogalmazott: külön működnek, de a jobboldali kormány támogatja az egyházak működését. A baloldal mindig máshogy gondolta, vissza akarja szorítani az egyházi működést. Ott az egyház ellenség. A Fidesz-KDNP kormányzásának húsz évében az egyházak úgy érezhették: nem egyszerűen megkapják ami jár, hanem megbecsültek, elismertek. A közhatalom értéknek tekinti munkájukat.
A kormányfő a háborúról szólva abszurdnak nevezte: egy keresztény kontinensen magyarázni kell, miért áll valaki a béke pártján. Morálisan felelősségre vonják azokat, akik az emberi élet pártján állnak, miközben a gyilkolás pártján állók emelnek szót. A nagyhéti beszélgetés egyértelművé tette: a keresztény politizálás nem frázis, hanem gyakorlat, amely döntésekben, határvonalakban, prioritásokban mutatkozik meg, még a kampányhajrában is.
