1923. december 22-én a Nagymező utca 17. szám alatt megnyitotta kapuit Budapest egyik legjelentősebb kulturális intézménye, a Fővárosi Operettszínház. Az épület, mely Fellner és Helmer tervei alapján eredetileg 1894-ben Somossy Orfeum néven kezdte pályafutását, később Fővárosi Operettszínházként vált a magyar zenés színjátszás fellegvárává. A Magyar Színházművészeti Lexikon tanúsága szerint a megnyitón Lehár Ferenc „A sárga kabát” című művét mutatták be, ami méltó kezdete volt a teátrum ragyogó történetének.
Az intézmény alapítása egy különösen nehéz történelmi időszakra esett: a trianoni döntés utáni Magyarország kulturális újjáépítésének idejére. A Magyar Országos Levéltár dokumentumai szerint a színház létrehozásának egyik célja éppen a nemzeti öntudat és kulturális folytonosság megerősítése volt egy olyan időszakban, amikor az ország területének kétharmadát elvesztette. A színház első igazgatója, Faludi Gábor vezetése alatt az Operettszínház hamar a magyar kulturális élet kiemelkedő intézményévé vált, ahol olyan legendás művészek léptek fel, mint Honthy Hanna, Latabár Kálmán vagy Feleki Kamill.
A második világháború súlyos károkat okozott az épületben, de 1945 után gyorsan újjáépítették. Az 1956-os forradalom idején az intézmény rövid ideig a „Blaha Lujza Színház” nevet viselte, ahogy ezt a Színháztörténeti Intézet gyűjteményében található plakátok is bizonyítják. A szocialista korszakban az operett műfaja sajátos kettősséget hordozott: egyszerre volt a polgári nosztalgia hordozója és a rendszer által támogatott populáris szórakoztatás eszköze. Az 1990-es években a színház modernizációja új lendületet vett, miközben őrizte a klasszikus magyar operett hagyományait.
Az Operettszínház történetének jelentősége túlmutat a puszta szórakoztatáson. A budapesti teátrum az elmúlt száz évben a magyar kulturális identitás megőrzésének egyik bástyája volt, amely képes volt ötvözni a monarchia örökségét, a modern színházművészetet és a zenés szórakoztatás nemzetközi trendjeit. Ahogy Székely György színháztörténész fogalmazott: „Az Operettszínház története a magyar kultúra folytonosságának egyik legfényesebb bizonyítéka, amely minden történelmi viszontagság ellenére megőrizte értékeit.”
A 2025-ös centenáriumi évforduló közeledtével érdemes felidézni, hogy az intézmény falai között nem csupán előadásokat tartottak, hanem a magyar színház- és zenetörténet meghatározó fejezeteit írták. Az Operettszínház a magyar kulturális örökség olyan eleme, amely egyszerre hordozza a múlt értékeit és a folyamatos megújulás képességét – tökéletes példájaként annak, hogyan lehet a hagyományt élő, lüktető művészetté formálni a változó időkben is.
