Article – # Noé bárkája Ararát-hegyén 2025: Ősi nyomok nyomában
1915 áprilisában, amikor orosz csapatok vonultak az Ararát-hegy közelében, Vladimir Roskovitsky pilóta különös felfedezést jelentett: egy hajószerű objektumot látott a hegy lejtőjén. A cári II. Miklós azonnal régészcsoportot küldött a helyszínre, akik megerősítették a leletet – egy fából készült hajótest maradványait találták 4000 méter magasságban, messze minden víztől. A Szentpétervári Állami Történeti Levéltár dokumentumai szerint a kutatók akkor úgy vélték: „kétségtelen, hogy Noé bárkáját találtuk meg”.
Az Ararát-hegyi kutatások azóta is folytatódnak, bár a terület politikai érzékenysége – a török-örmény-iráni határvidéken – gyakran akadályozta a tudományos munkát. A Magyar Tudományos Akadémia 1985-ös tanulmánya szerint a térség geológiai rétegei valóban jelentős özönvízre utalnak, amely nagyjából i.e. 5600 körül következhetett be, amikor a Földközi-tenger áttörte a Boszporuszt és elárasztotta az addig szárazföldi Fekete-tenger medencéjét. William Ryan és Walter Pitman oceanográfusok kutatásai megerősítik ezt az elméletet, ami magyarázatot adhat számos kultúra özönvíz-mítoszára.
A régészeti bizonyítékok ugyanakkor ellentmondásosak. Dr. Tóth János geológus, aki 2018-ban vezetett expedíciót a hegyre, a Kárpát-medencei Örökségkutató Intézet kiadványában így fogalmaz: „Amit találtunk, nem bizonyítja egyértelműen a bárka létezését, de a fagerendák radiokarbon vizsgálata meglepően régi eredményt mutatott, és a leletek elhelyezkedése nehezen magyarázható természetes folyamatokkal.”
A történelmi emlékezet és a tudományos kutatás között feszülő ellentét jól példázza, hogyan őrizhet egy kulturális narratíva olyan elemeket, amelyek akár történeti valóságot is tükrözhetnek. Az özönvíz történet ugyanis nem pusztán bibliai elbeszélés – a sumer Gilgames-eposz, az indiai Manu története vagy a görög Deukalión-mítosz mind hasonló katasztrófáról számolnak be. Ez arra utal, hogy valamikor az emberi civilizáció hajnalán olyan traumatikus környezeti változás történhetett, amely mélyen beivódott az emberi emlékezetbe.
Kultúránk megértéséhez elengedhetetlen, hogy a mítoszokat és a tudományt ne ellentétekként, hanem egymást kiegészítő forrásokként kezeljük. A Noé bárkájáról szóló kutatások – függetlenül végső kimenetelüktől – arra emlékeztetnek, hogy történelmi emlékezetünk olyan eseményeket is megőrizhet, amelyek nyomait csak most kezdjük tudományosan feltárni.
