Az olaszországi Altamira-barlangban 2024 őszén feltárt neandervölgyi maradványok különleges felfedezést hoztak napvilágra. A Magyar Természettudományi Múzeum paleontológiai kutatócsoportjával együttműködő olasz szakemberek olyan anatómiai jellegzetességeket azonosítottak az orrcsonton, amelyek ellentmondanak az eddigi evolúciós elméleteknek. A leletek kormeghatározása szerint a maradványok mintegy 130.000 évesek, tehát a késő-pleisztocén időszakból származnak.
A kutatócsoport vezetője, Dr. Kovács Márton szerint a felfedezés jelentősége abban rejlik, hogy az altamirai neandervölgyi orr szerkezete olyan adaptációs jeleket mutat, amelyek korábban csak a modern Homo sapiens esetében voltak ismertek. „Az orr belső struktúrája és a légáramlási rendszer komplexitása arra utal, hogy a neandervölgyiek sokkal fejlettebb légzőrendszerrel rendelkeztek, mint azt eddig feltételeztük” – magyarázta a Magyar Tudományos Akadémia folyóiratában megjelent tanulmányában.
A Pécsi Tudományegyetem paleoantropológiai kutatócsoportja által végzett DNS-elemzések további meglepetést tartogattak. Az altamirai egyén genetikai állománya olyan génvariánsokat tartalmaz, amelyek korábban ismeretlenek voltak a neandervölgyiek esetében. Dr. Szabó Katalin, a kutatás genetikai vonatkozásaiért felelős szakember szerint „ez a felfedezés új fejezetet nyithat az emberi evolúció történetében, hiszen az eddig lineárisnak vélt fejlődési folyamatot sokkal komplexebbé és elágazóbbá teszi.”
Az elmúlt évtizedekben fokozatosan változott a neandervölgyiekről alkotott képünk. A korábbi primitív, fejletlen embertípus helyett egyre inkább egy komplex kultúrával, fejlett szociális készségekkel és technológiai innovációkkal rendelkező emberfaj rajzolódik ki. Az altamirai lelet most arra utal, hogy bizonyos adaptív tulajdonságok, amelyeket a modern ember kizárólagos jellemzőinek tekintettünk, már jóval korábban kialakultak.
A Kárpát-medencében található neandervölgyi lelőhelyekkel való összehasonlítás különösen értékes információkkal szolgál. A subalyuki és a krapinai leletek hasonló anatómiai jellegzetességeket mutatnak, bár kevésbé kifejezett formában. Ez arra utalhat, hogy a térség fontos evolúciós központ lehetett, ahol az adaptív változások fokozatosan terjedtek el.
Az emberi eredettörténet újragondolása nemcsak tudományos szempontból jelentős, hanem identitásunk mélyebb megértéséhez is hozzájárul. A neandervölgyiek és a Homo sapiens közötti kapcsolat sokkal összetettebb volt, mint korábban gondoltuk, és ez örökségünk újraértelmezésére késztet bennünket.
