Martin Scorsese 83. születésnapja alkalmából érdemes felidézni, hogyan vált a gengszterfilmek nagymesterévé ez a törékeny alkatú, szemüveges fiú, aki a Little Italy templompadjaiban álmodott mozgóképes történetekről. A New York-i utcák olasz-amerikai miliője, a katolikus bűntudat és megváltás drámája, a bűnözők ellentmondásos lelkivilága – A rendező, aki Robert De Niro-val és Leonardo DiCaprio-val forgatott mesterműveket, máig fáradhatatlanul dolgozik, legutóbbi alkotása, a „Megfojtott virágok” is bizonyítja kivételes alkotóerejét.
Scorsese 1942. november 17-én született, és a filmtörténet egyik legkiválóbb rendezőjévé vált. Az „Aljas utcák” (1973) már megmutatta egyedi látásmódját, de a „Taxisofőr” (1976) hozta meg számára az igazi áttörést. A filmet Cannes-ban Arany Pálmával díjazták, és az emberek még ma is idézik Travis Bickle ikonikus tükör előtti monológját: „Hozzám beszélsz?” A „Dühöngő bika” (1980) után a „Nagymenők” (1990) és „A tégla” (2006) tette teljessé a gengszterfilmek klasszikus hármasát. „Az ír” (2019) pedig mintha összegezné mindazt, amit a bűnözés világáról elmondhatott.
„A film az élet, amelyből kivágtuk az unalmas részeket” – vallotta Scorsese, aki mindig is azt hangsúlyozta, hogy filmjeiben nem a bűnt romantizálja, hanem az emberi természet komplexitását mutatja be. A Magyar Filmakadémia tavaly tiszteletbeli tagságot ajánlott neki, elismerve hatását olyan magyar rendezőkre, mint Mundruczó Kornél vagy Nemes Jeles László. Scorsese számára a film mindig is több volt szórakoztatásnál – szentség és vallomás, ahol a kamera a gyóntatófülke szerepét tölti be.
Nyolcvanharmadik születésnapján csak csodálattal adózhatunk a rendező előtt, aki még mindig új történeteket keres, új formanyelvvel kísérletezik, miközben hű marad gyökereihez. Filmjei nemcsak szórakoztatnak, de arra késztetnek, hogy szembenézzünk saját árnyoldalainkkal és keressük a megváltás útját – még a legsötétebb utcákon is.
