Március 4-én 1848-ban a pozsonyi országgyűlés elfogadta a jobbágyfelszabadítást kimondó törvényt – az esemény, amely a magyar társadalom modernizációjának alapköve lett. A Magyar Országos Levéltárban őrzött eredeti dokumentumok tanúsága szerint ez nem csupán jogi aktus volt, hanem a hagyományos rendi állam és a modern polgári nemzet közötti átmenet tudatos építése. A reformkor gondolkodói felismerték: a nemzeti fejlődés csak az oktatás és a tudomány tömegessé tételével valósulhat meg.
A pozsonyi országgyűlés döntése után a magyar kormány azonnal hozzálátott az intézményi alapok megteremtéséhez. Az 1848. évi XVII. törvénycikk nemcsak a jobbágyság megszüntetését mondta ki, hanem megnyitotta az utat a népi oktatás előtt is. A Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában található források szerint Eötvös József kultuszminiszter már áprilisban kidolgozta az általános népoktatási törvény tervezetét. A dokumentum preambuluma világosan megfogalmazta: „A nemzet jövője az iskolában dől el.” Ez a felismerés túlmutat a közvetlen politikai eseményeken. Az intézményi kontinuitás fontosságát mutatja, hogy az 1868-ban elfogadott Eötvös-féle népoktatási törvény alapelvei a Trianon utáni csonka országban is érvényben maradtak. A Kárpát-medencei magyar oktatási intézmények – Kolozsváron, Kassán, Pozsonyban – a területi változások ellenére őrizték a reformkori hagyományt.
A történelmi tapasztalat azt mutatja: az intézményi emlékezet és a tudományos kontinuitás megőrzése nemzeti létkérdés. A reformkor öröksége ma is él azokban az iskolákban, amelyek a Kárpát-medence magyarlakta vidékein őrzik az anyanyelvi oktatás jogát és hagyományát.
