A Nyugati tér karácsonyi vásárában álltam tegnap este, miközben hópelyhek hullottak a színes fények között. Körülöttem családok sétáltak, de valami hiányzott a levegőből. A standok között sodródva feltűnt, hogy a hagyományos kézműves termékek helyett egyre több az univerzális tömegcikk, a karácsonyi énekek helyett pedig nemzetközi popzene szólt. Mintha évről évre halványodnának azok a jellegzetességek, amelyek egykor különlegessé tették a magyar és európai karácsonyi vásárokat.
„Az elmúlt öt évben alapvetően változott meg a karácsonyi vásárok jellege” – magyarázta Kovács Mária néprajzkutató, aki évtizedek óta vizsgálja az európai ünnepi hagyományokat. „A kereskedelmi érdekek és a globalizáció háttérbe szorítják a helyi sajátosságokat. Németországban, ahol a hagyomány gyökerezik, már civil kezdeményezések indultak a vásárok kulturális örökségének megőrzésére.” A Német Kulturális Intézet felmérése szerint az európai karácsonyi vásárok látogatóinak 73%-a hiányolja a helyi hagyományok markánsabb jelenlétét, miközben a szervezők a szélesebb közönség igényeire hivatkoznak.
A budapesti vásárokban idén is megtalálhatók még azok a szigetek, ahol őrzik a hagyományt. A Vörösmarty téren találkoztam Gál Péter fafaragóval, aki huszonöt éve készít betlehemi figurákat. „Sokan megállnak, nézik, kérdeznek a jelentéséről. A gyerekek különösen kíváncsiak” – meséli. Figyelemre méltó, hogy miközben a kulturális tartalom halványul, éppen a transzcendencia, a szent jelenlét iránti érzékenység látszik ébredezni a fiatalabb generációkban.
A karácsonyi vásárok átalakulása tükrözi azt az identitásválságot, amellyel Európa szembesül. A hagyományok és a modernitás közötti feszültség nem oldható fel egyszerű választásokkal. Talán éppen az jelenti a megújulás lehetőségét, ha nem múzeumi tárgyként őrizzük kulturális örökségünket, hanem élő hagyományként, amely képes párbeszédet folytatni a jelennel. Az ünnep lényege végül is nem a külsőségekben, hanem a közösségi élményben és a transzcendensre való nyitottságban rejlik.
