A Nemzeti Színház színpadán állva, arcán a fáradtság és beteljesülés különös elegyével hajolt meg utoljára Kálloy Molnár Péter 2025 decemberében. A „Búcsúhangok” című előadás nemcsak egy kivételes művészi pálya záróakkordja volt, hanem egy olyan kulturális jelenlét végpontja is, amely évtizedekig gazdagította a magyar színházi és filmes világot.
A közönség felállva, percekig tapsolva búcsúztatta a művészt, akinek sokoldalú tehetsége a klasszikus színpadi szerepektől a szinkronon át a rendezésig ívelt. Utolsó színpadi megjelenése során Kálloy egy személyes válogatást adott elő pályafutása meghatározó monológjaiból, miközben életútjának kulcspillanatairól mesélt. „Nem a reflektorfénytől búcsúzom, hanem attól a párbeszédtől, amit negyven éven át folytattunk egymással” – fogalmazott megindultan az est során.
A Magyar Művészeti Akadémia által rendezett előadáson kollégák és tanítványok is tiszteletüket tették. Különösen megható pillanat volt, amikor korábbi tanítványai sorban léptek színpadra, mindegyikük egy-egy rózsával köszönte meg a mester útmutatását. Az est zárásaként levetítették azt a kisfilmet, amelyben pályatársai idézték fel a vele töltött emlékezetes pillanatokat.
Kálloy pályája során mindig is fontosnak tartotta a hagyományok tiszteletét és továbbadását. Nemcsak színészként, de a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatójaként is a klasszikus értékek és a megújulás egyensúlyának fontosságát hangsúlyozta. „A tradíció nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása” – idézte gyakran, és e szellemben formálta generációk színészi gondolkodását.
Az est végén bejelentette, hogy visszavonulása után is aktív marad: mesterkurzusokat tart majd fiatal színészeknek, és elkészíti régóta tervezett könyvét a magyar színházi hagyományokról. Búcsúja így nem csupán egy korszak lezárása, hanem értékeink új formában történő továbbörökítése is – ahogy egy igazi művésztől elvárható.
