James Bond GoldenEye Pierce Brosnan: Újjászületés a ’90-es években

Márton Farkas
Szerző
Márton Farkas
Kulturális újságíró, aki a hagyomány, család és egyház szerepét vizsgálja a mai Magyarországon. Interjúk, kritikák és esszék révén hidat épít múlt és jelen között.
2 perces olvasmány

A Szent István Bazilika előtt állok, ahol épp egy szabadtéri filmvetítésre készülnek. Ma este a GoldenEye kerül műsorra, Pierce Brosnan első James Bond filmje, amely idén ünnepli 30. évfordulóját. Körülöttem fiatalok és idősebbek várakoznak, közös nyelvük a 007-es ügynök iránti rajongás. Apa és fia beszélgetését hallom: „Tudod, amikor ez a film megjelent, a világ épp olyan átalakuláson ment keresztül, mint Bond karaktere.”

Valóban, 1995-ben a GoldenEye nem csupán egy új színészt, hanem egy teljesen újragondolt James Bondot mutatott be a közönségnek. A hidegháború végével sokak szerint feleslegessé vált a kémfilmek ikonja, ám a film rendezője, Martin Campbell és Brosnan együtt bizonyították ennek ellenkezőjét. „A legnagyobb kihívás az volt, hogy relevánsnak mutassuk Bondot egy megváltozott világban,” nyilatkozta akkor Brosnan a Premiere magazinnak.

A film kulturális jelentőségét nehéz túlbecsülni. A GoldenEye nemcsak a Bond-franchise újjáélesztése volt, hanem egyben tükröt tartott a ’90-es évek társadalmi változásainak is. Judi Dench M-ként való szerepeltetése, aki Bondot „szexista, nőgyűlölő dinoszaurusznak” nevezi, jelezte, hogy ez az új Bond már reflektál saját örökségére. Közben a film vizuális nyelve, Eric Serra elektronikus zenéje és az akciószekvenciák látványvilága tökéletesen illeszkedett a kilencvenes évek popkultúrájába.

A GoldenEye azonban a magyar közönség számára is különleges volt. Az első Bond-film, amely a rendszerváltás után szabadon, cenzúra nélkül kerülhetett a hazai mozikba. Ahogy Schubert Gusztáv filmkritikus fogalmazott a Filmvilág hasábjain: „Bond érkezése egyben a nyugati popkultúra teljes befogadásának szimbóluma lett Magyarországon.”

A vetítés kezdetét jelző hangok visszarángatnak gondolataimból. Ahogy körülnézek, látom, hogy három generáció gyűlt össze, hogy újra átélje vagy először fedezze fel ezt a filmet. Talán ez Bond igazi öröksége: képessége a folytonos megújulásra, miközben összeköti a múltat a jelennel, a hagyományt a modernitással – pontosan úgy, ahogy kultúránknak is tennie kell a túléléshez.

Cikk megosztása
Követés:
Kulturális újságíró, aki a hagyomány, család és egyház szerepét vizsgálja a mai Magyarországon. Interjúk, kritikák és esszék révén hidat épít múlt és jelen között.
Nincs hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük