A hagyományos ünnepi asztalnál egyre több idős ember ül egyedül. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat legfrissebb felmérése szerint 2025-re minden harmadik 70 év feletti magyar küzd krónikus magánnyal, amit a szervezet vezetője „láthatatlan népbetegségnek” nevez. Miközben a Kossuth téren ezreket vonzó rendezvényeken ünnepeljük nemzeti összetartozásunkat, sok nagyszülő napokig nem beszél senkivel. Kovács Erzsébet 78 éves nyugdíjas tanítónő tegnap ezt súgta nekem: „Tudja, nem az egyedüllét fáj, hanem hogy feleslegessé váltam.”
A családszerkezet átalakulása az első rejtett tényező. A fiatalok elvándorlása és a többgenerációs otthonok eltűnése fizikai távolságot teremt, de a digitális kapcsolattartás csak részben pótolja a személyes jelenlétet. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem társadalomkutató intézetének tanulmánya szerint azok az idősek szenvednek legkevésbé magánytól, akik hetente legalább egyszer találkoznak családtagjaikkal. A hagyományos értékrend gyengülésével párhuzamosan csökken a generációk közötti tudásátadás értéke is.
A második tényező a közösségi terek átalakulása. A templomi közösségek fogyatkozása, a kiskereskedelem átalakulása, és a közterek biztonsági kihívásai miatt idős honfitársaink elvesztik a találkozás természetes alkalmait. Szalai Miklós plébános tapasztalata szerint: „Az egyházi közösségek egyre fontosabb szerepet töltenek be, nem csupán lelki támaszként, hanem az emberi kapcsolatok fenntartójaként is.” A hagyományos falusi kisboltok, ahol név szerint ismerték a vásárlókat, eltűnőben vannak, helyüket személytelen bevásárlóközpontok veszik át.
A harmadik ok a digitális szakadék mélyülése. Miközben alapvető szolgáltatások költöznek online térbe, a digitális analfabétizmus új kizáródási formát teremt. A hagyományos ügyintézési módok visszaszorulásával az idősek kiszolgáltatottá válnak. A Nyugdíjasok Országos Szövetségének digitális felzárkóztatási programja kétezer idős embert képzett tavaly, de ez csupán csepp a tengerben.
A magány nem csupán kellemetlenség, hanem egészségügyi kockázat is. Az elmagányosodás ellen védő hagyományos társadalmi struktúrák megerősítése mindannyiunk felelőssége. Őseink tudták, amit mi elfelejtettünk: a közösség nem luxus, hanem létszükséglet. Idős embertársaink bölcsessége és élettapasztalata nélkül nemcsak ők szegényednek el, hanem társadalmunk alapszövetét is vékonyítjuk. A valódi hagyományőrzés nem múzeumi tárgy megóvása, hanem élő kapcsolat fenntartása múlt és jelen között.
