Hungária együttes története: Fenyő Miklós visszaemlékezik Szikora csatlakozására

Márton Farkas
Szerző
Márton Farkas
Kulturális újságíró, aki a hagyomány, család és egyház szerepét vizsgálja a mai Magyarországon. Interjúk, kritikák és esszék révén hidat épít múlt és jelen között.
2 perces olvasmány

Az őszi nap halványan szűrődik be a stúdió ablakán, ahogy Fenyő Miklós előtt megelevenednek a hetvenes évek emlékei. A magyar rockabilly király tekintete megcsillan, amikor a Hungária együttes fénykoráról beszél. „Szikora Róbert érkezése fordulópont volt számunkra. Emlékszem, amikor először láttam dobolni – abban a pillanatban tudtam, hogy ő kell nekünk,” meséli, miközben ujjai önkéntelenül is dobritmust kopognak az asztalon.

A Hungária 1978-as újjáalakulása nemcsak zenei, hanem kulturális mérföldkő is volt. Az együttes, mely addig főként feldolgozásokat játszott, saját hangját kereste. „Akkor már tudtuk, hogy valami autentikusat akarunk létrehozni, ami egyszerre magyar és nemzetközi,” magyarázza Fenyő. „Szikora nemcsak kiváló dobos volt, hanem igazi showman is. Értette, hogy az amerikai rock and roll és a magyar népzene között lehet hidat építeni.” A Ciao Marina, a Hotel Mentol és más slágerek nem véletlenül váltak egy generáció himnuszaivá – a Hungária megtalálta azt a hangzást, ami egyszerre idézte meg a rock and roll aranykorát és a magyar identitást.

Dolly visszaemlékezése szerint a közös munka nem volt mindig felhőtlen. „Mindannyian erős egyéniségek voltunk, és más-más irányba akartunk menni néha,” nyilatkozta egy korábbi interjúban. „De amikor színpadra léptünk, minden ellentét feloldódott.” A Hungária nem egyszerűen zenekar volt – kulturális jelenség, amely szembement a kor szocialista esztétikájával, és a nyugati szabadságot, a fiatalság életörömét közvetítette egy olyan időszakban, amikor erre kevés lehetőség nyílt.

Fenyő szemében megcsillan a nosztalgia, de realista marad. „A Hungária azért működött, mert mindannyian hittünk abban, amit csináltunk. Nem akartunk politizálni, csak zenélni és örömet szerezni. Talán ez volt a titkunk.” A zenekar öröksége ma is él, dalaikat újabb generációk fedezik fel és értelmezik újra, bizonyítva, hogy ami igazán autentikus, az időtálló is.

Néha eltűnődöm, mi lett volna, ha együtt maradunk,” sóhajt Fenyő. „De minden úgy történt, ahogy történnie kellett. A Hungária betöltötte küldetését – megmutatta, hogy a magyar könnyűzene képes világszínvonalon megszólalni, miközben megőrzi egyedi karakterét.”

Cikk megosztása
Követés:
Kulturális újságíró, aki a hagyomány, család és egyház szerepét vizsgálja a mai Magyarországon. Interjúk, kritikák és esszék révén hidat épít múlt és jelen között.
Nincs hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük