1284. június 26-án történt valami megmagyarázhatatlan a németországi Hameln városában, ami azóta is foglalkoztatja a történészeket és néprajzkutatókat. A város krónikájának egyik bejegyzése szerint ezen a napon 130 gyermek tűnt el nyomtalanul. A legrégebbi írásos említést a hamelni városi krónika őrizte meg, amelyet a 15. században jegyeztek fel, de az események emlékére már a 14. században készült egy színes ólomüveg ablak a város Szent Miklós templomában.
A legenda szerint Hameln városát elárasztották a patkányok, és a kétségbeesett polgárok egy tarka ruhás, furulyás idegent fogadtak fel, hogy megszabadítsa őket a rágcsálóktól. A sípos zenéjével a folyóba csalta az összes patkányt, ám amikor a város vezetői nem fizették ki az ígért jutalmat, bosszúból ugyanezzel a módszerrel elcsábította a város gyermekeit, akik soha többé nem tértek vissza. A Magyar Néprajzi Lexikon szerint a történet ősi indoeurópai mondai elemeket tartalmaz, de valós történelmi esemény is állhat mögötte.
A történészek többféle magyarázatot kínálnak a rejtélyre. Egyesek szerint a gyermekek elvesztése egy tragikus járványra utal, mások keleti telepesek toborzásával vagy gyermekek keresztes hadjáratával hozzák összefüggésbe. Dobszay Tamás történész a „Középkori városi legendák és társadalmi hátterük” című tanulmányában rámutat: „A hamelni legenda nem pusztán mese, hanem a középkori városi közösségek szerződéses kultúrájának és a szószegés következményeinek szimbolikus kifejeződése.” A Német Történeti Múzeum dokumentumai szerint Hameln környékén ebben az időszakban valóban jelentős kelet-európai kolonizáció zajlott.
A patkányfogó története a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének gyűjteményében is megtalálható, számos magyar változatban. A legenda egyetemes jelképpé vált, amely a kimondott szó szentségére, a közösségi felelősségvállalás fontosságára figyelmeztet. Különösen jelentőségteljes ez a Kárpát-medencében, ahol a különböző népcsoportok évszázadokon át alakították egymás kulturális örökségét.
A hamelni patkányfogó története napjainkban is emlékeztet: a közösségi döntések következményei nem csak a jelenben, hanem a jövő nemzedékek sorsában is visszaköszönnek. A történelmi emlékezet őrzése ezért nem pusztán a múlt tisztelete, hanem a jövőért vállalt felelősség kifejeződése is.
