Mexikóváros utcáin idén is életre keltek a halottak. Arcukon virágmintás festés, testükön hagyományos öltözék – a „Catrinas-felvonulás” résztvevői nem félnek szembenézni a mulandósággal, hanem ünneplik azt. A mexikói halottak napja (Día de los Muertos) az UNESCO szellemi kulturális örökség része, mely különleges módon kapcsolja össze az élet és halál kettősségét, a gyászt és az ünneplést, a hagyományt és a kortárs kifejezésmódokat.
„A halál demokratikus, mert végül is, szőke és kék szemű, kreol és barna, gazdag és szegény… mindenki halandó” – fogalmazta meg egykor José Guadalupe Posada, akinek Catrina-figurája a mexikói halottak napi ünnepségek ikonikus szimbólumává vált. Az idei felvonuláson több száz résztvevő öltözött elegáns csontváznak, arcukon a jellegzetes festéssel, mely egyszerre idézi az aztékok halálkultuszát és a katolikus hagyományokat. Míg Európában a halottak napja csendes megemlékezés, addig Mexikóban színes fiesta, ahol a családok elhunyt szeretteik kedvenc ételeivel megrakott oltárokat készítenek, és együtt emlékeznek.
A mexikói szemlélet mély bölcsességet rejt korunk számára is. Ahelyett, hogy tagadnánk a halál jelenlétét, beépítik a közösségi és családi élet szövetébe. Az oltárok (ofrendas) készítése, a narancsvirágokkal díszített utak, melyek „hazavezetik” az elhunytakat, mind azt mutatják: az emlékezés összeköti a generációkat. A Catrinas-felvonulás résztvevői között idén is láthattunk fiatalokat és időseket, turistákat és helyieket – bizonyítva, hogy e hagyomány nemcsak túlél, de virágzik a globalizáció korában is.
Talán mi, magyarok is tanulhatunk e szemléletből. Miközben gyertyát gyújtunk szeretteink sírján, érdemes elgondolkodnunk: a halál nem választ el véglegesen, hanem az emlékezés hídján keresztül összekapcsolja az élőket és holtakat, a múltat és jelent. A mexikói ünnep színes forgataga arra emlékeztet: az élet és halál elválaszthatatlan részei ugyanannak a nagy körforgásnak, s az emlékezés kultúrája nélkül nincs valódi közösségi identitás sem.
