Szent István terén a harangok déli tizenkettőt ütnek, miközben egy fiatal egyetemista a kávéházban idegesen pörgeti a telefonját. Előtte félig üres csésze, mellette érintetlen jegyzetfüzet. „Holnap biztosan nekiállok” – mondja mosolyogva, amikor a szakdolgozatáról kérdezem, amelynek határideje mindössze két hét múlva esedékes.
A halogatás olyan jelenség, amely szinte mindannyiunk életében jelen van – a diákoktól a munkavállalókon át az idősebb generációig. Pszichológiai kutatások szerint azonban ez több egyszerű lustaságnál vagy időgazdálkodási problémánál. Dr. Nagy Katalin klinikai pszichológus szerint „a halogatás valójában érzelmi szabályozási stratégia, amellyel a feladattal járó szorongást, bizonytalanságot vagy unalmat próbáljuk elkerülni.” A Magyar Pszichológiai Társaság legfrissebb felmérése alapján a megkérdezettek 68%-a vallotta, hogy rendszeresen halogatja a kellemetlen feladatokat, és ez a szám a digitális eszközök terjedésével évről évre növekszik.
A jelenség mögött gyakran perfekcionizmus húzódik meg. „Inkább el sem kezdem, ha nem tudom tökéletesen csinálni” – ez a gondolkodásmód különösen a magyar társadalomban erős, ahol a történelmi tapasztalatok és kulturális hagyományok erős teljesítménykényszert teremtettek. A Széchenyi István Egyetem kutatói által vizsgált egyetemisták körében a halogatók 42%-a jelölte meg a tökéletességre törekvést mint fő motivációt a halasztásra.
Az azonnali jutalom csábítása szintén erős tényező. Amikor a közösségi média egy kattintásra van, az agyunk a gyors dopaminlöketet választja a hosszú távú, de nehezebb út helyett. Török Balázs, a Mindfulness Magyarország alapítója szerint „a tudatos jelenlét gyakorlása segíthet felismerni a halogatás pillanatát és áthidalni a szakadékot a szándék és a cselekvés között.„
A hagyományos magyar népi bölcsesség – „amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra” – ma is érvényes, de megértőbbnek kell lennünk magunkkal szemben. A halogatás nem erkölcsi bukás, hanem emberi reakció a félelemre és bizonytalanságra. Talán nem is a tökéletes produktivitás, hanem az önelfogadás és a kis lépések bátorsága jelentheti a kulcsot ahhoz, hogy végre elkezdjük, amit el kell kezdenünk.
