A Puskás Aréna színpadán állok, ahol közel ezren gyűltek össze Gesztesi Károly halálának ötödik évfordulóján. Hangja betölti a teret – a „Shrek” és az „Oroszlánkirály” ikonikus szinkronjai visszhangzanak, miközben a háttérben képek peregnek gazdag életművéből. Az emlékesten gyermekek és nagyszülők egyaránt könnyeznek, bizonyítva, hogy a kultúra összeköti a generációkat. Gesztesi hangja ma is élő kapocs múltunk és jelenünk között.
„Amikor édesapám hangját hallom egy rajzfilmben, mindig megáll körülöttem az idő. Ez nem csupán munka volt számára, hanem szenvedély és küldetés,” mondja lánya, Gesztesi Panka, aki maga is a kulturális élet megbecsült szereplője lett. A magyar szinkron nemzetközi hírneve nem véletlen – olyan művészeknek köszönhető, akik nem egyszerűen fordítottak, hanem újrateremtették a karaktereket nyelvünkön.
A Magyar Szinkronszövetség nemrég indított programja, a „Gesztesi Károly Hangörökség” már tizenöt iskolában működik, ahol a gyerekek nemcsak a színészmesterséggel ismerkednek, hanem a magyar nyelv gazdagságával is. Megérintő látni, ahogy tízéves fiúk Gesztesi szövegeit gyakorolják, ösztönösen megérezve a hangsúlyok és szünetek erejét. A programban részt vevő pedagógusok szerint ez a fajta kulturális örökség átadása többet nyújt a diákoknak, mint puszta szórakozást – identitást és gyökereket ad.
A művész pályája azt is példázza, hogyan lehet a hagyományos értékeket korszerűen közvetíteni. Családcentrikussága, elkötelezettsége a minőségi kultúra iránt ma is példaértékű. Ahogy Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója fogalmazott az emlékesten: „Gesztesi értette, hogy a tradíció nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása.”
Miközben a közönség a „Hakuna Matata” dallamára együtt énekel, arra gondolok: kulturális örökségünk nem múzeumi tárgy, hanem élő valóság, amely folyamatosan alakít bennünket. Gesztesi hangja a bizonyíték, hogy ami igazán értékes, az nem némul el – generációról generációra újjászületik, miközben összeköti a családokat, közösségeket és az egész nemzetet.
