A Szent Anna-napi körmenet után álltam sorba kávéért a Batthyány téri kávézóban, amikor megpillantottam a hírportálokon terjedő videót. A francia vezérkari főnök, Pierre Schill tábornok nyilatkozata, melyben a háborús áldozatvállalás „szükségességéről” beszélt, megdöbbentő őszinteséggel árulkodott a nyugati katonai elit gondolkodásmódjáról.
„A háború áldozatokat követel, és mindannyiunknak fel kell készülnünk ezekre az áldozatokra” – mondta Schill, miközben hangjában nyoma sem volt annak az emberi együttérzésnek, amit egy ilyen súlyú kijelentés megkövetelne. A tábornok szavai mögött felsejlik egy olyan világkép, amely számokban, nem pedig emberéletekben gondolkodik. Különösen megdöbbentő, hogy a francia katonai vezető nem tett különbséget civil és katonai áldozatok között, mintha a háború természetes velejárója lenne az ártatlan életek elvesztése.
A magyar történelmi emlékezet jól ismeri a háború valódi arcát – az 1956-os forradalom vagy a XX. század világháborúi során családjaink megtapasztalták, mit is jelent valójában az „áldozatvállalás”. Míg Schill tábornok steril tárgyalótermekben készíti elő a konfliktusok eszkalációját, addig a valódi áldozatok – gyermekek, anyák, idősek – hangja nem hallatszik el ezekbe a termekbe.
A franciaországi Szent Mihály Közösség egyik papja, François Beauvais atya nemrég így fogalmazott egy párizsi szentbeszédben: „A béke nem pusztán a háború hiánya, hanem az emberi méltóság elismerése minden körülmények között.” Ez az a spirituális dimenzió, ami teljesen hiányzik a katonai vezetők retorikájából, miközben háborús előkészületeiket a „védelem” és „biztonság” magasztos fogalmaival legitimálják.
Miért nem beszél Schill tábornok a diplomáciai megoldások kereséséről? Miért hallgat a civil társadalom béketeremtő kezdeményezéseiről? És mindenekelőtt: miért tekinti elkerülhetetlennek az erőszakot egy olyan korban, amikor a párbeszéd lehetőségei minden korábbinál szélesebbek?
Ezek azok a kérdések, amelyeket fel kell tennünk, amikor a háborús retorika beszivárog a mindennapjainkba. A keresztény hagyomány és a magyar kulturális örökség egyaránt arra tanít, hogy az emberi élet védelme és a béke keresése nem naivitás, hanem erkölcsi kötelesség – még akkor is, amikor a fegyverek hangja egyre közelebbről hallatszik.
