A Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontja 2025 tavaszán publikálta meglepő eredményeit a fák eddig ismeretlen memóriakapacitásáról. Kutatóik a Pilisi Erdészeti Modellterületen több mint százéves tölgyfák évgyűrűit és génexpressziós mintázatait vizsgálva olyan adaptív mechanizmusokat azonosítottak, amelyek bizonyítják: a fák nemcsak emlékeznek a környezeti kihívásokra, de tanulnak is belőlük.
A kutatócsoport által az Erdészeti Tudományos Közleményekben publikált tanulmány szerint a vizsgált tölgyek évgyűrűiben olyan biokémiai markerek azonosíthatók, amelyek egyértelmű összefüggést mutatnak a korábbi aszályos időszakokkal. „Az évgyűrűk nemcsak az életkort jelzik, hanem egyfajta molekuláris naplóként is szolgálnak, amelyben a fa eltárolja a környezeti stresszhelyzetekre adott válaszait” – nyilatkozta Dr. Kovács Erzsébet dendrokronológus, a kutatás vezetője. A legmegdöbbentőbb felfedezés azonban az, hogy a fák ezeket az információkat nemcsak eltárolják, hanem későbbi hasonló események során fel is használják, módosítva génexpressziójukat.
A nemzetközi szakirodalomban is jelentős visszhangot kiváltó eredmények szerint a fák törzsének külső szöveteiben olyan speciális fehérjék találhatók, amelyek molekuláris memóriaként működnek. Ezek a fehérjék stresszhelyzet esetén aktiválódnak, és megváltoztatják a fa vízgazdálkodását. A Pilisi erdőkből vett minták elemzése kimutatta, hogy azok a fák, amelyek korábban már átéltek aszályos időszakot, akár 15-20%-kal hatékonyabban gazdálkodnak a rendelkezésre álló vízzel újabb száraz periódusban.
A magyar kutatók felfedezése új megvilágításba helyezi az erdőgazdálkodást és a klímaváltozásra adott válaszokat. Az évszázados fák nem pusztán passzív túlélői környezetüknek, hanem aktív alkalmazkodók, amelyek generációkon átívelő tudást hordoznak. Ez a tudás nemcsak a fa egyedi életében releváns – a legújabb genetikai kutatások szerint a környezeti alkalmazkodás egyes elemei a magvakban is kódolva vannak, így bizonyos értelemben a következő generáció is „örökli” ezt a tudást.
A magyar erdők így nemcsak természeti erőforrásként, hanem élő történelemkönyvként és a túlélés stratégiáinak tárházaként is értelmezhetők, amelyek tanulmányozása segíthet megérteni az élőlények alkalmazkodóképességének határait a változó éghajlati viszonyok között.
