A Nemzeti Színház előtti téren csendesen gyülekeznek az emlékezők. Virágok, mécsesek sokasága jelzi a helyet, ahol Magyarország kulturális életének egyik kiemelkedő alakja, Dudás Miklós tiszteletére gyűltek össze. Az 56 éves korában váratlanul elhunyt színművész özvegye, Szigligeti Ivett olimpikon tegnap este osztotta meg megható búcsúsorait közösségi oldalán, amelyben nem csupán a veszteség fájdalmát, hanem kettejük közös életútjának gazdagságát is megörökítette.
„Miklós számára a színpad és a család jelentette az élet teljességét. Gyakran mondta, hogy ez a két szerelem táplálja egymást – az otthon melege adott erőt az alakításaihoz, színpadi sikerei pedig bearanyozták közös napjainkat,” írja Szigligeti Ivett. A művész pályája során több mint száz szerepben láthattuk, köztük olyan emlékezetes alakításokban mint Bánk bán vagy Hamlet, miközben otthon három gyermekükkel építették azt a családi örökséget, amely most vigaszt nyújt a gyászban.
A Színművészeti Egyetem diákjai tegnap este gyertyás virrasztást tartottak egykori mesterük emlékére, ahol számos egykori tanítványa osztotta meg emlékeit. „Miklós tanár úr sosem csak szerepeket tanított, hanem arra, hogyan vigyük be egész életünket, teljes emberségünket a színpadra,” mondta el Varga Márton, a Nemzeti Színház fiatal színésze. Az egyetem rektora már bejelentette, hogy ősztől Dudás Miklós Emlékdíjat alapítanak a kiemelkedő tehetségű hallgatók támogatására.
Dudás Miklós öröksége azonban túlmutat a színházművészeten. Ahogy felesége búcsúsoraiban említi: „Mindent, amit a színpadon adott, előbb családjaként kaptuk meg: a teljes figyelmet, a meghallgatás művészetét, a játékosságot és az önfeláldozást.” Ez az örökség most ott él tovább gyermekeikben, tanítványaiban és mindazokban, akik részesei lehettek művészetének.
A közösségi emlékezés ereje mutatja, hogy kultúránk nagyjai nem csupán műveikben, hanem emberi kapcsolataikban, családi életükben is maradandót alkotnak. Dudás Miklós életpéldája emlékeztet: a művészet és a családi élet nem versengő, hanem egymást tápláló források – s ez az, ami végső soron túlél minden veszteséget.
