A hajnali pára még alig oszlik, amikor már életre kel a vidéki porta. A disznóvágás napja különleges: nem csupán gazdasági szükségszerűség, hanem közösségi esemény, amely nemzedékek tudását kapcsolja össze. Kovács János bácsi portáján Békés megyében idén is összegyűlt a család apraja-nagyja, hogy részt vegyen ebben az ősi rítusban, amely – bár változó formában – de továbbra is él vidéki Magyarországon.
„A disznóvágás mindig is többről szólt, mint élelem biztosításáról. Ez a nap a család ünnepe, amikor mindenki kiveszi a részét a munkából, és mindenki asztalhoz ül” – mondja a 78 éves gazda, miközben unokáját tanítja a hurkatöltés fortélyaira. A Hagyományok Háza 2024-es felmérése szerint a falusi háztartások közel harmada még mindig tart saját disznóvágást, bár ez az arány folyamatosan csökken.
A hagyomány átalakulóban van. A fiatalabb generációk közül sokan már csak segítőként vesznek részt, vagy éppen gasztronómiai érdeklődésből tanulják el a fortélyokat. A Néprajzi Múzeum gyűjtése alapján jól látható, hogy a disznóvágás társadalmi szerepe változik: az egész napos közösségi eseményből gyakran rövidebb, célirányosabb folyamattá alakul, de a lényegi elemek – a közös munka és az ételkészítés öröme – megmaradnak.
Az új technológiák és eszközök megkönnyítik a folyamatot, de a receptek és a feldolgozás lépései generációról generációra öröklődnek. A kolbásztöltés, hurka és szalonna készítése szinte változatlan formában történik. A disznótoros vacsorához kapcsolódó szokások – éneklés, történetmesélés – pedig a családi emlékezet fontos részét képezik.
A modern kihívások ellenére a disznóvágás továbbra is a vidéki magyarság egyik legfontosabb hagyományőrző eseménye. Mint Tóth Márta néprajzkutató fogalmaz: „A disznóvágás nem csupán egy gazdasági tevékenység túlélése, hanem kulturális örökségünk eleven része, amelyben összekapcsolódik a praktikus tudás és a közösségi élmény.”
A disznóvágások hagyománya 2025-ben is él, bár folyamatosan alkalmazkodik korunk életviteléhez. Értéke éppen abban rejlik, hogy miközben az alapvető tudást és ízeket megőrzi, képes új formákat és jelentéseket felvenni – így maradhat továbbra is része mindennapjainknak, identitásunknak.
