A késő őszi erdőszélen piros pontok világítanak, mint apró lámpások a szürke tájban. A csipkebogyó, ez az ősi magyar népi gyógyászat alapköve, ma újra feltűnik a városi otthonokban és modern életmód-tanácsadók ajánlásaiban. Miközben a Balaton-felvidéki Szentantalfa idős asszonyai évtizedek óta gyűjtik és szárítják a vadrózsa termését, most fiatal budapesti családok is csipkebogyó szüreteket szerveznek a Pilisben.
A csipkebogyó nem csupán nemzeti örökségünk része, hanem tudományos szempontból is kiemelkedő értéket képvisel. Dr. Szabó Katalin, a Semmelweis Egyetem kutatója szerint „a csipkebogyó C-vitamin tartalma akár tízszeresen is meghaladhatja a citrusfélékét, emellett olyan antioxidánsokat tartalmaz, amelyek különösen hatékonyak a téli immunerősítésben”. Nem véletlen, hogy nagyszüleink csipkebogyóteája nélkülözhetetlen volt a téli hónapokban, amikor a modern vitamin-készítmények még nem álltak rendelkezésre.
A tradíció és modern tudomány találkozásának vagyunk tanúi a csipkebogyó reneszánszában. A Katolikus Karitász több vidéki gyűjtőpontot szervezett, ahol rászoruló családok dolgozhatnak a csipkebogyó feldolgozásán, miközben a Hagyományok Háza kézműves műhelyében csipkebogyó lekvár készítését tanítják. Kovács Márton néprajzkutató rámutat: „A csipkebogyó gyűjtése mindig is közösségi tevékenység volt, amely összekapcsolta az embereket a természettel és egymással. Ma, amikor sokan digitális elszigeteltségben élnek, különös jelentősége van az ilyen tevékenységeknek.”
A csipkebogyó feldolgozásának sokszínűsége is figyelemreméltó: teák, lekvárok, szörpök, sőt, újabban kozmetikumok formájában is találkozhatunk vele. A szentendrei Boróka Manufaktúra termékeit már külföldi piacokon is keresik, bizonyítva, hogy magyar hagyományaink értéke nemzetközi szinten is megállja helyét.
Az egyszerű piros termés összeköti múltunkat és jelenünket, emlékeztet természeti kincseinkre és arra a bölcsességre, amely évszázadokon át segítette nemzetünk túlélését. A csipkebogyó története arra tanít: a hagyomány nem csupán a múlt relikviája, hanem olyan élő örökség, amely választ adhat korunk kihívásaira is – legyen szó egészségről, közösségi élményekről vagy a teremtett világgal való kapcsolatunkról.
