A berlini filmfesztivál megnyitója idén is különleges élménnyel szolgált a filmművészet rajongóinak. A Potsdamer Platzon hömpölygő tömeg között érezhető volt az a kettősség, amely egész Európát jellemzi: a gyökerek keresése és a jövőbe tekintés feszültsége. Ahogy Bakos Júlia filmrendező megjegyezte a vörös szőnyegen: „A film olyan, mint a nemzet lelke – megmutatja, honnan jöttünk, és sejteti, hová tartunk.”
A nyitófilm, Tarr Géza „Tékozló fiúk” című alkotása, amely a bibliai példázat modern újraértelmezése, erőteljes visszhangra talált a közönség körében. A magyar származású rendező biblikus ihletésű, mégis kortárs problémákat feldolgozó filmje tökéletesen illeszkedik a fesztivál idei mottójához: „Emlékezet és megújulás„. A film középpontjában egy szétesett család története áll, ahol a hazatérés nem csupán fizikai, hanem lelki utazás is. Különösen megrendítő volt látni, ahogy a közönség soraiban ülő családok együtt élték át a megbocsátás és újrakezdés univerzális témáját.
A fesztivál megnyitónapján nemcsak a filmvásznon, hanem a kísérőrendezvényeken is megjelent a hagyomány és az innováció dinamikája. A Berlinale Talents program keretében fiatal filmesek találkozhattak olyan mesterekkel, akik pályájuk során sikerrel ötvözték a kulturális örökséget a technológiai újításokkal. Werner Herzog mesteróráján elhangzott gondolata különösen emlékezetes: „A digitális kor nem feledtetheti velünk, hogy a történetmesélés ősi emberi szükséglet – csak az eszközök változnak, a lélek igénye ugyanaz.”
A fesztivál idei programja több olyan alkotást is felvonultat, amelyek a közösségi identitás és a családi kötelékek mai jelentőségét vizsgálják. Ezekben a filmekben nem nosztalgikus vágyakozásként, hanem élő, formálódó valóságként jelenik meg a hagyomány, amely kapaszkodót kínál a fragmentálódó világban. A film mint művészeti ág talán éppen azért képes ilyen erőteljesen megszólítani bennünket, mert egyszerre őrzi a közös történetmesélés ősi rituáléját, miközben a legkorszerűbb kifejezőeszközöket használja.
A holnap kezdődő vetítéssorozat különleges lehetőséget kínál arra, hogy kultúránk alapvető kérdéseit új perspektívából szemléljük, és talán közelebb kerüljünk ahhoz a felismeréshez, hogy a valódi modernség nem a múlt elvetésében, hanem annak termékeny újraértelmezésében rejlik.
