Fekete zászló leng a Katona József Színház homlokzatán. Megrendülten állunk a hír előtt: Kálloy Molnár Péter, a magyar színház- és filmművészet egyik legsokoldalúbb alakja 59 éves korában váratlanul távozott közülünk. A színész, aki egyaránt otthonosan mozgott a drámai szerepekben és a humorral átitatott karakterekben, tegnap este hunyt el családja körében.
Az utolsó napokban még forgatott – tudtuk meg a Kútfejek rendezőjétől, Kovács Istvántól, akinek készülő filmjében Kálloy az egyik főszerepet játszotta. „Péter olyan volt, mint egy élő kamera – mindent látott, mindent rögzített magában. Mikor legutóbb beszéltünk, még tele volt tervekkel,” – nyilatkozta a rendező megrendülten. A forgatás félbeszakadt, de a stáb úgy döntött, a filmet befejezik, Kálloy Molnár Péter emlékének ajánlva.
A színészi pálya, amely a Katona József Színházban indult, számos emlékezetes alakítást hozott. Színpadon és filmvásznon egyaránt maradandót alkotott. A Kontroll Béla nevű jegyesében, a Valami Amerika Tiborában vagy a Made in Hungária Ricsijében saját egyéniségének egy-egy oldalát is megmutatta: a fanyar humort, az emberi gyarlóságok iránti megértést, a mélyen lüktető életszeretetet.
Alföldi Róbert, egykori pályatársa és barátja így emlékezett: „Péterrel soha nem lehetett unatkozni. Még a legsötétebb pillanatokban is talált valamit, ami miatt érdemes volt továbbmenni. Ez sugárzott a játékából is – sosem csak szerep volt számára, amit játszott, hanem élő, lélegző ember.”
A magyar filmes szakma gyászát fokozza, hogy éppen most, amikor a hazai filmművészet új lendületet kapott, veszítettünk el valakit, aki a kontinuitást képviselte: ismerte a múltat, értette a jelent, és nyitott volt a jövő felé. Kálloy Molnár Péter távozása nemcsak egy színész elvesztése, hanem egy sajátos látásmódé is, amely a magyar valóságot egyszerre tudta kritikusan és szeretettel szemlélni.
A magyar kulturális élet egyik utolsó igazi polihisztora távozott – mondják pályatársai. Valóban, kevesen voltak, akik színészi munkájuk mellett szinkronszínészként, rendezőként, zenészként és íróként is maradandót alkottak. Emléke nemcsak filmkockákon és színházi fotókon él tovább, hanem mindazokban a történetekben is, amelyeket kollégái őriznek róla, és amelyek most, a gyász óráiban vigaszt jelentenek.
