A budai Várnegyed karácsonyi vásárán idén is megtelik a levegő a mézeskalács, a forralt bor és a sült gesztenye illatával. Miközben a téren felállított kézműves standok között sétálok, Kovács Marika néni kürtőskalács-standja előtt hosszú sor kígyózik. „Ötven éve készítem ugyanazzal a családi recepttel, de most már az unokám is besegít,” mondja mosolyogva, miközben a faszénparázs felett forgatja a fahengerre tekert tésztát.
A karácsonyi vásárok gasztronómiai kínálata 2025-ben egyszerre őrzi hagyományainkat és mutat új irányokat. A hagyományos ételek – kürtőskalács, lángos, kenyérlángos, sült kolbász – mellett egyre több helyi termelő kínál kézműves sajtokat, házi szörpöket és különleges lekvárokat. A debreceni vásáron a mangalicahúsból készült ételek váltak népszerűvé, míg Szegeden a halászlé különböző változatai vonzzák a látogatókat. Az ételpiacok nem csupán táplálékot, hanem közösségi élményt is kínálnak: a családok együtt kóstolgatnak, beszélgetnek a termelőkkel, tanulnak a hagyományos elkészítési módokról.
Figyelemreméltó, hogy az utóbbi években mennyire megnőtt a kézműves és bio termékek iránti érdeklődés. „Idén először kínálunk glutén- és laktózmentes süteményeket is, mert egyre nagyobb rájuk a kereslet,” magyarázza Horváth Péter pék, akinek standja előtt folyamatosan cserélődnek a vásárlók. A Magyar Gasztronómiai Egyesület felmérése szerint a karácsonyi vásárlátogatók 78%-a kifejezetten az ételek miatt keresi fel ezeket a rendezvényeket, és átlagosan 3-4 különböző ételt is megkóstolnak egy látogatás során.
A vásárok italai között továbbra is a forralt bor vezet, de mellette megjelentek a kézműves sörök, a mézes pálinkák és az alkoholmentes forró gyümölcslevek is. A Szentendrei Karácsonyi Vásárban idén először rendeztek forraltbor-versenyt, ahol huszonöt termelő mérettette meg magát.
A karácsonyi vásárok ételei nem csupán az ízlelőbimbóinkat örvendeztetik meg, hanem identitásunk részévé is válnak. Ahogy az ételeket fogyasztjuk, közösségi emlékezetünket is tápláljuk. A sütemények illata gyerekkorunk karácsonyait idézi fel, a forralt bor melege pedig összehozza a barátokat a hideg téli estéken. Az étkezés itt nem csak biológiai szükséglet, hanem kulturális rítus, amely összeköti a generációkat, és bizonyítja, hogy a hagyomány nem múzeumi tárgy, hanem élő, lélegző valóság.
