A karácsony közeledtével konyhákban szerte az országban ugyanaz a látvány fogad: gondosan előkészített diós és mákos töltelékek, kimért liszthalmok és az elmaradhatatlan családi receptkönyvek. A ünnepi asztal ékkövét, a bejglit sokan mégis aggódva sütik meg. Kálmán Istvánné, hetvenhat éves nagymama Szombathelyen évtizedek óta készíti a családi kedvencet. „Negyven év után is izgulok, amikor a sütőbe teszem. A repedés mindig ott leselkedik” – meséli mosolyogva.
A karácsonyi bejgli elkészítése nem csupán kulináris feladat, hanem kulturális kapocs is generációk között. A Magyar Cukrász Ipartestület adatai szerint a magyar családok több mint nyolcvan százaléka ragaszkodik ehhez a hagyományhoz, még ha a modern életritmus nehezíti is a házi készítést. A bejgli repedésének megelőzése pedig valódi népi tudománnyá vált, amit nagyszülők unokáknak adnak tovább.
Szakács János cukrászmester szerint a repedés fő oka a tésztában rejlik. „A tökéletes egyensúly a kulcs. Ha túl sok a vaj, puha lesz, ha kevés, akkor repedezik sütés közben.” A másik gyakori hiba a nem megfelelő hőmérséklet. Mint kifejti: „A hideg tésztát ne tegyük forró sütőbe. Fokozatosan melegítsük, kezdjük 160 fokon, majd emeljük 180-ra.”
A bejgli szimbolikája túlmutat önmagán. A kalácsba tekert töltelék a bőséget jelképezi, a tésztarétegek pedig az összetartozást. Nem véletlen, hogy Szenteste közeledtével a Magyar Gasztronómiai Egyesület felmérése szerint a karácsonyi édességek közül a bejgli marad a legnépszerűbb, megelőzve a mézekalácsot is.
Miért küzdünk évről évre ugyanazokkal a kihívásokkal? Talán mert a tökéletességre törekvés és az ebből fakadó aggodalom ugyanúgy részei az ünnepnek, mint maga az édesség. A családi receptek őrzése és továbbadása összeköt múltat és jelent. A repedés kiküszöbölésére tett erőfeszítéseink pedig azt mutatják: a hagyományok nemcsak örökségünk részei, hanem élő gyakorlatok, amelyekben minden nemzedék újra és újra próbára teszi magát.
