A Mecsek hegyeit fehér takaró borítja, ahogy a december végi hideg lehelete megérintette a tájat. Pécs felett a lankák és csúcsok összeolvadnak a téli égbolttal, miközben a fák ágai roskadoznak a frissen hullott hó súlya alatt. A Tubesen tett reggeli séta során megelevenedik az a különleges csend, ami csak a havas erdőt jellemzi – ahol lépteink alatt ropog a hó, és a madarak éneke kristálytisztán száll a fagyos levegőben.
„A Mecsek téli arca egészen más, mint amit a turisták többsége ismer,” meséli Kovács János, a helyi természetvédelmi egyesület vezetője. „Ilyenkor mutatkozik meg igazán a hegység titokzatos szépsége. A zúzmarába öltözött fák, a behavazott ösvények és a tisztásokon megcsillanó napfény olyan látványt nyújtanak, amely évszázadok óta ihletforrása költőknek és festőknek egyaránt.”
A helyiek különleges kapcsolata a téli Mecsekkel nem csupán a szemet gyönyörködtető panorámáról szól. A régi időkben a falvak lakói télen sem veszítették el kapcsolatukat az erdővel – a vadcsapások követése, a fakitermelés, vagy egyszerűen csak a természet csendjében való elmerülés a mindennapi élet része volt. Ez a hagyomány ma újra éled, ahogy egyre többen fedezik fel a téli túrázás örömeit.
A Kisrét tisztása mellett haladva a behavazott kilátóból tárul elénk a téli pompába öltözött táj. A fehérbe burkolózott Pécsi-medence felett az ég kékje éles kontrasztot alkot a havas dombokkal. Itt, a csendben állva érthetjük meg igazán, miért tartották őseink a telet a befelé fordulás, az elmélkedés időszakának.
Az erdő mélyén rejtőző források és patakok jéggé dermedve várják a tavasz érkezését. A befagyott vízesések mintha megállítanák az időt, miközben körülöttük tovább forog a világ. Talán ez a Mecsek téli varázsának legszebb üzenete: a természet csendes nyugalma közepette megtanuljuk értékelni a pillanat szépségét, mielőtt az – akár a hó a tavaszi napsütésben – tovatűnne.
