1920. június 4-én a trianoni békeszerződés aláírása nemcsak geopolitikai, hanem mély lelkiismereti törést is okozott a magyar nemzet életében. A Magyar Országos Levéltár külügyminisztériumi iratai (K 64 fond) tanúsága szerint a magyar küldöttség tagjai pontosan érzékelték e pillanat kettős terhét: a területi veszteség mellett a nemzeti önrendelkezés elvének szelektív alkalmazását, amely évszázadok óta egységes kulturális térségeket szakított szét.
A történelmi emlékezet morális dimenziója ritkán kap kellő figyelmet a tudományos diskurzusban. Fodor Ferenc geográfus 1924-ben megjelent „A magyar lelkiismeret földrajza” című tanulmányában rámutat, hogy a Kárpát-medence egysége nem pusztán földrajzi tény, hanem évszázadokon át közösen formált kulturális örökség. Az Országos Széchényi Könyvtár Térképtárában őrzött Kogutowicz-féle etnikai térképek (1927) egyértelműen bizonyítják a néprajzi határok és az új államhatárok közötti súlyos diszkrepanciát. A trianoni döntés így nem csupán politikai, hanem mélyreható lelkiismereti kérdés is: miként lehet a béke igazságos, ha figyelmen kívül hagyja az organikusan fejlődött kulturális közösségek integritását?
A magyar történetírás hagyományában Szekfű Gyula „Három nemzedék” (1920) című munkájától Glatz Ferenc „Történetírás korszakváltásban” (1990) című esszéjéig ível a történelmi önreflexió igénye. E gondolkodók munkássága arra tanít, hogy a nemzeti emlékezet nem lehet sem önsajnálat, sem revans alapja – inkább a történelmi tanulságok morális értelmezésének lehetősége. Teleki Pál tudományos hagyatékából tudjuk, hogy a Kárpát-medence népei közötti kulturális hidak építése mindig is a legnemesebb magyar szellemi törekvések közé tartozott.
Az igazságos emlékezés nem jelent történelmi relativizmust. A Kárpát-medence intézménytörténete, ahogy azt a Magyar Tudományos Akadémia történeti intézetének dokumentációja is alátámasztja, évszázadokon át az együttélés modelljeit teremtette meg. A 2025-ös év különleges alkalom a történelmi lelkiismeret újragondolására – nem a sérelmek konzerválása, hanem a közös kulturális örökség béketeremtő erőinek feltárása érdekében.

