A nagymamám konyhájában mindig ott illatozott a friss gyömbér. Mai rohanó világunkban egyre többen fordulnak vissza ezekhez az egyszerű, mégis értékes hagyományokhoz. A Szent István Kertbarát Kör legutóbbi találkozóján meglepő statisztikát hallottam: 2024-ben háromszor annyian kezdtek otthoni fűszernövény-termesztésbe, mint öt évvel ezelőtt. A gyömbér különösen népszerű lett a városi lakásokban élők körében.
„A pandémia alatt sokan ráébredtek, mennyire fontos az önellátás képessége, még ha csak szimbolikusan is,” – magyarázza Kovács Márta etnobotanikus. A gyömbér termesztése ablakpárkányon vagy erkélyen összeköti modern életünket nagyszüleink gyakorlati tudásával. Nem csupán egészséges fűszernövényt nyerünk, hanem visszatalálunk valami ősi ritmushoz. A Katolikus Karitász „Zöldellő remény” programja már harminc budapesti plébánián indított közösségi kertészkedési kezdeményezést, ahol idősek adják át tudásukat a fiatalabbaknak.
Figyelemre méltó, hogy a városi gyógynövény-termesztés keresztény közösségekben is újjáéled. A bencés szerzetesek évszázados gyógyító hagyományai ma újra inspirálnak sokakat. A pannonhalmi gyógynövénykert vezetője szerint: „A növényekkel való foglalkozás lelki gyakorlat is – türelemre, alázatra, a teremtett világ tiszteletére tanít.”
Az otthoni gyömbértermesztés nem csupán praktikus tevékenység, hanem a családi összetartozás erősítője is lehet. Megfigyeltem, hogy azokban a családokban, ahol közösen gondozzák a növényeket, természetesen alakulnak ki beszélgetések múltról, hagyományokról, a teremtett világ csodáiról. A konyhaablakban növekvő gyömbér így válik a generációk közötti párbeszéd katalizátorává, miközben a gondoskodás ősi erényét gyakoroljuk mindennapi életünk legintimebb terében, otthonunkban.
