A Szent Mihály-napi vásáron egy idős asszony unokájával sétálva megállt a kézműves standnál. „Többet ésszel, mint erővel” – mondta mosolyogva, mikor a fiú megpróbálta szétfeszíteni egy fafaragás részeit. Ez a pillanat emlékeztetett: közmondásaink nem csupán nyelvi emlékek, hanem élő hidak múltunk és jelenünk között.
Közmondásaink egyszerre jelentenek közös kulturális kódot és gyakorlati bölcsességet. „A magyar nyelv közmondáskincsében évszázadok tapasztalata sűrűsödik össze, amely generációról generációra öröklődik”, magyarázza Dr. Tóth Katalin nyelvész, aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen kutatja népi szólásainkat. A digitális korban azonban ez a tudás halványulni látszik. Egy 2024-es felmérés szerint a 18-25 éves korosztály már csak töredékét ismeri azoknak a közmondásoknak, amelyek nagyszüleik mindennapjait átszőtték.
A hagyományos értékrendet közvetítő szólások – mint a „Lassan járj, tovább érsz” vagy az „Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér” – évszázadok óta alakítják a magyar gondolkodásmódot. Különösen fontos szerepet játszanak a családi értékeket tükröző mondások: „Az alma nem esik messze a fájától” vagy „Madarat tolláról, embert barátjáról„. Ezek nemcsak viselkedési mintákat közvetítenek, hanem identitásunk részei is.
Érdekes megfigyelni, hogyan jelenik meg a keresztény világnézet közmondásainkban. „Ki mint vet, úgy arat” vagy „Jótett helyébe jót várj” – ezek a Biblia tanításait is tükrözik népi bölcsességbe ágyazva. A Néprajzi Múzeum „Szóban, képben, tettben” című időszaki kiállítása szemléletesen mutatja be, hogyan szövik át közmondásaink a magyar népi kultúrát a hétköznapoktól az ünnepekig.
A közmondások újjáéledését figyelhetjük meg modern kontextusban is. Közösségi médiában terjednek a hagyományos szólások modern interpretációi, iskolai vetélkedők épülnek köréjük, kortárs művészek dolgozzák fel őket alkotásaikban. Ezek a jelenségek azt mutatják: a népi bölcsesség időtálló, csak a közvetítő csatornák változnak.
Közmondásaink nem múzeumi tárgyak, hanem élő kulturális örökség, amely segít eligazodni a jelenben is. Őrizzük és adjuk tovább őket, hiszen ahogy mondani szokás: „Nyelvében él a nemzet.„
