Az utóbbi hónapokban egyre többet hallani az Európai Unió által engedélyezett rovarfehérje alapú élelmiszerekről. A budapesti élelmiszerüzletek polcain már megjelentek tücsök- és feketelégy-lárva lisztből készült termékek, amelyek láttán a legtöbb magyar vásárló még mindig idegenkedve lép tovább. „A magyar gasztronómiai hagyományok mélyen gyökereznek a földművelésen és állattenyésztésen alapuló étkezési kultúrában, ahol a rovarok soha nem kaptak helyet,” magyarázza Kovács István, a Magyar Gasztronómiai Egyesület elnöke.
Miközben a fenntarthatósági szakértők az ökológiai lábnyom csökkentésének lehetőségét látják a rovarfehérjében, érdemes elgondolkodni azon, mit jelentenek étkezési szokásaink kulturális identitásunk szempontjából. A magyar konyhakultúra évszázados hagyományai – a gulyásleves, a töltött káposzta, a kürtőskalács – nem csupán ételek, hanem közösségi élmények, családi együttlétek hordozói is egyben. Az étkezés nemcsak táplálkozás, hanem kulturális gyakorlat, amely összeköt minket múltunkkal és egymással.
A Szent István Egyetem friss kutatása szerint a magyar fogyasztók mindössze 8%-a mutat nyitottságot a rovarfehérjék kipróbálására. Dr. Szabó Márta élelmiszeripari szakértő szerint ez nem csupán idegenkedés, hanem kulturális ellenállás is: „Amit eszünk, az kifejezi, kik vagyunk. A magyar ember számára a vasárnapi húsleves vagy a disznótor nem helyettesíthető alternatív fehérjeforrásokkal, mert ezek családi rituálék, ünnepi alkalmak.„
Míg a globális trendek a fenntarthatóság jegyében az étkezési szokások újragondolását sürgetik, fontos megőriznünk gasztronómiai örökségünket is. A rovarfehérje talán egy lehetséges válasz bolygónk kihívásaira, de a magyar konyha gazdag hagyományai továbbra is alapvető szerepet játszanak abban, ahogyan önmagunkat és közösségeinket meghatározzuk. Nem minden innováció illeszkedik azonos mértékben a különböző kultúrákba – és talán éppen ebben rejlik az emberi civilizáció sokszínűségének értéke.
