A Győri Adventi Vásár idei megnyitóján alig néhány százan gyűltek össze, miközben a városháza előtti téren még öt évvel ezelőtt is ezrek hallgatták a kórusok karácsonyi dallamait. A díszvilágítás szerényebb lett, a sátrakat ritkásabban állították fel. „Folyamatosan egyensúlyozunk a hagyományőrzés és az új biztonsági előírások között” – mondja Kovács Gábor, a rendezvény főszervezője.
A karácsonyi vásárok helyzete egész Európában egyre bizonytalanabb, hazánkban is észlelhetők a változás jelei. Miközben a nagyobb városokban még tartják magukat az ünnepi rendezvények, a kisebb települések sorra jelentik be, hogy idén elmarad vagy jelentősen visszafogottabb lesz a hagyományos adventi program. A biztonsági költségek megháromszorozódtak, a közösségi finanszírozás pedig egyre nehezebb. Szegeden a Dóm téri vásár árusainak száma felére csökkent, a programokat délután hat óráig tartják, lemondva az esti fényekről, melyek korábban a rendezvény fénypontját jelentették.
A változások mögött összetett okok húzódnak. A gazdasági nehézségek és inflációs nyomás mellett a kulturális identitás körüli viták is erősödtek. Több nyugat-európai városban már „téli fesztiválokról” beszélnek a „karácsonyi vásárok” helyett. A katolikus egyház képviselői aggodalmukat fejezték ki a keresztény szimbólumok fokozatos háttérbe szorulása miatt. Horváth Imre atya, a Családpasztorációs Iroda vezetője arra figyelmeztet: „A karácsony nem csupán a fogyasztás ünnepe, hanem lelki tartalom, közösségi élmény és kulturális örökség – ezek nélkül kiüresedik.„
Mégis, a nehézségek ellenére is láthatók biztató jelek. A családok részéről növekvő igény mutatkozik az autentikus, közösségi élményt nyújtó rendezvények iránt. Szentendrén például a helyi kézművesek és termelők összefogásával sikerült megmenteni a városka adventi programsorozatát. A Magyarországi Tájházak Szövetsége pedig húsz helyszínen indított „Élő adventi kalendárium” kezdeményezést, ahol az ünnepi készülődés hagyományos formái elevenednek meg.
A karácsonyi vásárok jövője azon múlik, képesek leszünk-e megtalálni az egyensúlyt a változó világ követelményei és kulturális örökségünk megőrzése között. Talán épp a külső nyomás segít visszatalálni ahhoz, ami valóban fontos: az együtt töltött időhöz, a hagyományok őszinte megéléséhez és a közösség megtartó erejéhez, amely évszázadokon át segített túlélni a legnehezebb időszakokat is.
