Az Esztergomi Keresztény Múzeum új kiállítása, „Mária köpenye alatt: Oltalom és védelem a magyar népi vallásosságban” különleges betekintést nyújt a népi szakralitás világába. Ahogy beléptem a múzeum termébe, egy idős asszony könnyezve állt meg egy 19. századi Mária-szobor előtt, kezében kopott rózsafüzérrel. „Ez pontosan olyan, mint nagymamámé volt,” súgta kísérőjének. Ebben a pillanatban megérthettem, hogyan fonódik össze múlt és jelen a vallásos néphagyományban.
A kiállítás páratlan módon mutatja be, hogyan alakult a Mária-tisztelet a magyar családok hétköznapi életében az elmúlt két évszázadban. Kovács Zoltán néprajzkutató, a tárlat kurátora szerint „a népi vallásosság tárgyi kultúrája nem csupán művészeti értéket képvisel, hanem a családi emlékezet és identitás hordozója is„. A vitrinek otthoni oltárokat, házi áldásokat, búcsújáró emlékeket sorakoztatnak, melyek generációkon át őrizték a hit folytonosságát a legzordabb történelmi időkben is.
Ezzel párhuzamosan a Nemzeti Múzeum „Családi ereklyék – nemzeti emlékezet” című időszaki tárlata azt mutatja be, hogyan váltak egyszerű használati tárgyak a történelem tanúivá. Különösen megindító volt látni azokat a hétköznapi tárgyakat – egy megsárgult imakönyvet, egy hímzett terítőt, egy megfakult esküvői fotót –, amelyeket családok őriztek meg 1956 viharos napjaiból. Nem pusztán tárgyak ezek, hanem kapcsok, melyek összekötik az egyéni sorsokat a nemzet történelmével.
A Műcsarnokban mindeközben kortárs képzőművészek reflektálnak a hagyomány és modernitás találkozására „Gyökerek és szárnyak” címmel. Boros Júlia festményei különösen erőteljesek: modern formanyelven, mégis mély tisztelettel nyúlnak vissza a magyar népi motívumkincshez. „A hagyomány nem hamutartó, hanem tűz,” idézik a tárlat bevezetőjében Gustav Mahler gondolatát, s valóban: láthatjuk, hogyan táplálkozik a kortárs művészet az évszázados formanyelvből, miközben új jelentésekkel gazdagítja azt.
E kiállítások együttesen arról tanúskodnak, hogy a hagyomány nem a múlt bebalzsamozása, hanem élő forrás. Olyan kút, amelyből folyamatosan meríthetünk, s amely identitással, gyökerekkel ajándékoz meg bennünket egy gyorsan változó világban. Talán épp novemberben, az emlékezés hónapjában érdemes elgondolkodnunk: a múlt értékei nem eltűnnek, csak alakot váltanak – és rajtunk múlik, hogyan visszük tovább őket.
