A Szent Vitus-székesegyház harangjának hangja száll a nyári hajnalban, miközben Jeszenszky Zsolt a Moldva partján fut. Az egykori rockzenész és rádiós műsorvezető, aki évtizedeken át Budapest éjszakai életének hangos krónikása volt, most csendben élvezi Prága történelmi belvárosának ébredését. „Negyvenöt év után végre meghallom a madarakat,” mondja mosolyogva. „Korábban a koncertek után hajnali négykor tértem haza, most négykor már a futócipőmet kötöm.”
2025 tavaszán Jeszenszky radikális életmódváltást hajtott végre. A Heavy Metal Nagykövetének becézett médiaszemélyiség, aki a kilencvenes évek óta formálta a magyar rockzenei színteret, letette a mikrofont és Prágába költözött, ahol jelenleg a cseh-magyar kulturális kapcsolatok fejlesztésén dolgozik. Döntése sokakat meglepett, de ő természetes folyamatként tekint rá. „Húsz évig mértem a decibelt a Petőfi Rádióban, aztán eljött az idő, amikor a belső hangokra akartam figyelni,” magyarázza. „Nem szakítottam a zenével, csak másként élem meg.”
A változás részben egy tavalyi erdélyi útjához köthető. „A Gyimesekben töltöttem egy hetet, távol a digitális zajtól. Rádöbbentem, milyen gazdag a csend,” meséli. Azóta új rutint alakított ki: reggeli meditáció, hosszú séták, klasszikus zene és a családdal töltött minőségi idő. Közben a Bartók Rádiónak készít havi rendszerességgel műsort, amely a rockzene és klasszikus zene kapcsolódási pontjait vizsgálja, bizonyítva, hogy a változás nem jelenti korábbi szenvedélyének teljes feladását.
Barátai szerint Jeszenszky példája sokaknak inspiráció lehet. Pataky Attila, az Edda frontembere így nyilatkozott: „Zsolt mindig is érezte, mikor kell váltani. Amikor mi még a gitárerősítőket tekertük, ő már a következő trendet hozta. Most is előttünk jár.” A Cseh Kulturális Intézet munkatársaival együttműködve idén ősszel indítja útjára a „Csendes Vihar” elnevezésű kulturális programsorozatát, amely a közép-európai underground zenei szcéna történetét dolgozza fel kiállításokon és akusztikus koncerteken keresztül.
Jeszenszky nem tagadja, hogy az életmódváltás kihívásokkal is járt. „Vannak napok, amikor hiányzik a színpad energiája. De aztán kimegyek a Vyšehradra, és rájövök, hogy a történelem csendes moraja is lehet ugyanolyan erőteljes,” vallja. Története emlékeztet arra, hogy kultúránk nemcsak a látványos, hangos megnyilvánulásokban él, hanem a csendes szemlélődésben, az örökség ápolásában és az életritmus tudatos alakításában is.
