A Szent István téren zajló Pszichológia Napok forgatagában állok, körülöttem családok, fiatalok és idősek próbálják ki a különböző interaktív állomásokat. Egy fiatal lány épp most fejezi be a „kognitív torzítások” tesztet, és meglepetten jegyzi meg édesanyjának: „Anya, fogalmam sem volt, hogy az agyam így becsap!” Ez a pillanat tökéletesen megragadja, miért fontos beszélnünk a mindennapi pszichológiai jelenségekről – amelyekről sokszor nem is tudjuk, mennyire befolyásolják döntéseinket és világlátásunkat.
Dr. Kovács Mária pszichológussal beszélgetve kiderül, hogy a legtöbb ember nincs tisztában azzal, milyen gyakran esünk kognitív csapdákba. „A visszaigazolási torzítás például olyan általános, hogy észre sem vesszük. Csak azokat az információkat vesszük figyelembe, amelyek alátámasztják már meglévő véleményünket, míg az ellentmondó tényeket figyelmen kívül hagyjuk.” Ez különösen veszélyes lehet a közösségi média korában, ahol algoritmusok erősítik fel az úgynevezett visszhangkamrákat.
Az MTA Pszichológiai Intézetének friss kutatása szerint a magyar felnőttek mindössze 23%-a ismeri fel a hétköznapi gondolkodási hibákat. Juhász Péter, a kutatás vezetője szerint „az önismeretnek és a kritikus gondolkodásnak alapvető része kellene lennie az oktatásnak, hiszen ezek nemcsak egyéni szinten segítenek jobb döntéseket hozni, hanem társadalmi szinten is erősítik a párbeszédet és a közös megértést.”
Érdekes megfigyelni, hogy a generációk között is különbségek mutatkoznak. Míg a Z-generáció tagjai gyakrabban esnek a FOMO (fear of missing out – félelem a kimaradástól) csapdájába, az idősebb korosztályok hajlamosabbak a nosztalgia-torzításra, vagyis arra, hogy megszépítsék a múltat.
„A pszichológiai jelenségek ismerete nem öncélú tudás” – mondja Szabó Katalin családterapeuta. „Amikor megértjük, miként működik elménk, az első lépést tesszük afelé, hogy tudatosabb, kiegyensúlyozottabb életet éljünk, és mélyebb kapcsolatokat alakítsunk ki egymással.”
Talán ideje nekünk is jobban megismerni saját elménk működését – nem azért, hogy tökéletesek legyünk, hanem hogy elfogadóbbak lehessünk önmagunkkal és egymással szemben, felismerve, hogy mindannyian ugyanazokkal az emberi korlátokkal és lehetőségekkel élünk.

