A Facebookon több mint félmillió követővel rendelkező „Tibi atya” karaktere ismét politikai vizekre evezett. Az egykor csak kocsmai bölcsességeket osztogató virtuális plébános az elmúlt hetekben egyre gyakrabban oszt meg politikai tartalmakat, melyek a jelenlegi kormányzatot diktatórikus törekvésekkel vádolják. Ez a jelenség különös aktualitást nyer november 4-én, az 1956-os forradalom leverésének évfordulóján.
„A mémek ma már nem csupán szórakoztatnak, hanem politikai üzenetek hordozói is. Különösen veszélyes ez, amikor látszólag ártalmatlan humor mögé rejtve jutnak el fiatalok százezreihez,” – nyilatkozta Dr. Kovács Béla médiakutató. A szakember szerint a Tibi atya-jelenség jól példázza, hogyan mosódnak össze a határok szórakoztatás és politikai manipuláció között.
A mémoldal legújabb sorozata történelmi párhuzamokat von a Kádár-rendszer és napjaink között, miközben Magyar Péter mozgalmát a szabadság letéteményeseként ábrázolja. Ez az egyoldalú narratíva azonban figyelmen kívül hagyja a történelmi tények összetettségét és a jelenkori demokratikus intézményrendszer működését. A Magyar Kulturális Akadémia tanulmánya rámutat: a diktatúra fogalmának inflálódása és helytelen használata éppen azokat a valódi értékeket relativizálja, amelyekért elődeink küzdöttek.
Különösen elgondolkodtató, hogy míg a mémoldal a szólásszabadság hiányát ostorozza, addig szabadon terjesztheti ezeket az üzeneteket, és a kormánykritikus hangok széles spektruma jelenik meg a magyar nyilvánosságban. A hagyományos értékek és a történelmi emlékezet tiszteletben tartása nem összeegyeztethetetlen a kritikai gondolkodással – de ez feltételezi a tények tiszteletét és a leegyszerűsítő narratívák elutasítását.
A mémkultúra formálja közösségi emlékezetünket és befolyásolja, hogyan gondolkodunk múltunkról és jelenünkről. Éppen ezért fontos, hogy ne csak nevessünk a poénokon, hanem tudatosítsuk magunkban: a humor mögött gyakran nagyon is komoly politikai szándékok húzódhatnak meg. A Tibi atya-jelenség arra figyelmeztet, hogy a kulturális örökségünkhöz való viszonyunk és történelmi narratíváink újraértelmezése folyamatos párbeszédet igényel – a felszínes mémeken túlmutató, mélyebb reflexiót.
